Az Ószövetség a keresztény Biblia első nagy része, azon szent könyveknek a gyűjteménye, amik Jézus Krisztus szolgálata, kereszthalála és feltámadása előtt születtek. Ilyen értelemben az Ószövetség - legalábbis keresztény szempontból - Jézus Krisztusra előre mutató kijelentés.
A három legnagyobb keresztény hagyomány eltérő ószövetségi listákkal bír. Ez főként abból fakad, hogy a reformáció folyamán a Biblia, mint könyv szerepe felértékelődött, így annak a pontos tartalma főként a reformáció és az ellenreformáció során tisztázódott a nyugati kereszténységben. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot azt mondhatjuk, hogy az Ószövetség legszűkebb kánonjával a protestánsok bírnak, ebben összesen 39 könyv található. (Más beosztás szerint ez egyezik a judaizmus Héber Bibliájával - ezt azonban nem nevezzük abban a kontextusban Ószövetségnek.) Az ortodox Biblia - megint nagyon leegyszerűsítve - az ókori, legelterjedtebb görög fordításon alapszik (Szeptuaginta - jele LXX), ez a három hagyomány közül a legtöbb könyvet tartalmazó Ószövetség. A kettő között helyezkedik el a katolikus Biblia ószövetségi listája, ami Szent Jeromos fordításán alapul (Vulgata, latin nyelvű fordítás - jele Vg), ezek tartalmazzák a protestáns Ószövetséghez képest az ún. deuterokanonikus (másodkanonizált) könyveket, a protestáns 39 könyvön túl még hetet, mindösszesen 46-ot. (A könyvek kanonizációját a Tridenti Zsinat zárta le.)
Az alábbi listában felsoroljuk a keresztény Biblia legelterjedtebb változatainak közös listáját, a listában [deutero]-val jelöljük a deuterokanonikus könyveket, míg [LXX]-szel azokat a könyveket, amik az ortodox Bibliában találhatóak meg. Bizonyos könyvek egyes fejezetei is deuterokanonikusak vagy a Szeptuaginta részeinek tekintették: ezeket a fejezeteket a könyvek alá bontásával jelöljük meg. A könyvek elnevezésénél a Szent István Társulat 2008-as Bibliáját használjuk fel.
Az Ószövetség könyvei
- Teremtés könyve
- Kivonulás könyve
- Leviták könyve
- Számok könyve
- Második Törvénykönyv
- Józsue könyve
- Bírák könyve
- Rut könyve
- Sámuel I. könyve
- Sámuel II. könyve
- Királyok I. könyve
- Királyok II. könyve
- Krónikák I. könyve
- Krónikák II. könyve
- Ezdrás könyve
- Nehemiás könyve
- Tóbiás könyve [deutero]
- Judit könyve [deutero]
- Eszter könyve
- Kiegészítések Eszter könyvéhez
- Makkabeusok I. könyve [deutero]
- Makkabeusok II. könyve [deutero]
- Makkabeusok III. könyve [LXX]
- Makkabeusok IV. könyve [LXX - függelék]
- Jób könyve
- Zsoltárok könyve
- 151. zsoltár [LXX]
- Példabeszédek könyve
- Prédikátor könyve
- Énekek éneke
- Bölcsesség könyve [deutero]
- Sirák fia könyve [deutero]
- Ódák könyve [LXX]
- Manassé imája [LXX - ortodox liturgiában kiemelt szerep]
- Izajás könyve
- Jeremiás könyve
- Siralmak könyve
- Báruk könyve [deutero]
- Jeremiás levele [LXX - külön könyvként]
- Ezekiel könyve
- Dániel könyve
- Kiegészítések Dániel könyvéhez [deutero]
- Ozeás könyve
- Joel könyve
- Ámosz könyve
- Abdiás könyve
- Jónás könyve
- Mikeás könyve
- Náhum könyve
- Habakuk könyve
- Szofoniás köynve
- Aggeus könyve
- Zakariás könyve
- Malakiás könyve
Lád még.
fixme