Bár ezt a rövid összefoglalót olvasva is felmerül bennünk a gyanú, hogy a teológiát művelni csak nagyon alapos felkészültséggel lehet, mégis úgy látjuk, hogy a filozófiával együtt a teológia művelésének kérdése nincs iskolázottsághoz kötve. Mint a világ egészére rákérdező tudományok (legyen annak alapja akár a gondolkodás, akár a vallásos hit), minden ember számára művelhető, sőt művelendő tudományokról van itt szó. Éppen ezért bátorítunk is minden Olvasónkat arra, hogy gondolja végig a teológiához fűződő viszonyát és gyakorolja azt! Mint más területeken is, itt is érdemes tanulni, olvasni, elmélyülni a teológiai kérdéseken, éppen azért, hogy azok ne csak mások által ránk erőltetett "dogmatikus" igazságok legyenek, hanem egyéni szinten átgondolt és átélt valóság.
A teológia kifejezés a görög "theosz" (=isten) és "logosz" (=beszéd) szavak összetételéből áll, és etimológiai értelemben az "istenről való beszédet" jelenti. Ebben az értelemben használta az ókori görögség is.
A keresztény teológia ettől eltérően nem csak az isteni, transzcendens részt kívánja megragadni és tudományos módon értelmezni, hanem az emberi részt is. A kereszténység teológiája alapvetően megváltás-centrikus, azaz azt kutatja, hogy Isten milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy az ember örök életre juthasson. Mivel az Isten-ember közötti viszony egyik alapmozzanata (az ember részéről) a hit, ezért a teológiát másként hittudománynak is nevezik.
A teológia alapvetően négy nagy csoportra osztható:
- írásmagyarázat,
- történeti teológia,
- rendszeres teológia, és
- gyakorlati teológia.
Az írásmagyarázat elsődlegesen azokkal az elvekkel foglalkozik, amik alapján közelebb kerülhetünk a Szentírás (Biblia) mélyebb megértéséhez. Értelemszerűen bevezet a bibliai nyelvek világába (héber, arámi és görög), foglalkozik segédtudományként archeológiával, kortörténettel, értelmezéstannal (hermeneutika) és a konkrét bibliai szövegek írásmagyarázatával (egzegézis) is.
A történeti teológia feladata történelmi szempontból feldolgozni a bibliai szöveg történeti narratíváját és a Biblia keletkezését követő kor egyháztörténelmét. Az egyháztörténet egyes fejezeteinek (pl. patrisztika) feldolgozásán túl olyan elméleti kérdéseket is érint, mint a dogmatörténet, teológiatörténet és missziótörténet. Feldolgozza az egyháztörténelem különös aktusait, így a zsinatok tanítását, vagy épp a hitvallások összehasonlító elemzését végzi el.
A rendszeres teológia az előző két nagy csoportban található ismeretanyag rendszerezett feldolgozására törekszik. Ide tartozik az alapvető hittan (katekézis), ami a hitjelöltek (kereszténnyé válni akarók) képzését célozza, valamint hozzákapcsolódva a hitvédelem (apologetika) is, ami viszont a keresztény hit alapvető kérdéseit próbálja meg értelmezni kívülállók számára is érthető módon. A rendszeres teológia két nagy területe a dogmatika (a keresztény hit teljességének leírása) valamint az etika (a keresztény élet megélését segítő rendszerezés).
A gyakorlati teológia - felhasználva a korábbi ismereteket - a keresztény tanítás átadásának és megélésének gyakorlatát célozza meg. Ide tartoznak természetszerűleg a liturgika (az istentiszteleti rendet és szertartásokat leíró tudományág), a homiletika (az igehirdetés elméletét leíró tudományág). Ide sorolandók továbbá a hitoktatás (kateketika) módszertana, a lelkipásztorkodástan (lelkigondozás), a missziótudomány (a nem keresztények számára átadandó ismeretek módszertana), valamint az egyházjog is.
Felhasznált irodalom
- Hagenbach, K. R.: A theologiai tudományok encyclopaediája és methodologiája. (Protestáns Theológiai Könyvtár, I. kötet.) Landerer és Heckenast, Budapest, 1857
- A Magyar Katolikus Lexikon ide vonatkozó szócikkei.