A halál spiritualitásának megélése nem akadálymentes a modern társadalomban. Úgy tűnik, hogy a szabadságjogok kiosztásakor mintha elfelejtődött volna a természetes halálhoz való jogunk. Születés és elmúlás csodái valahová a steril kórházi környezetbe kényszeríttettek. S miközben egy új gyermek megjelenése fizikailag is jelzi a családnak és környezetének a születés valóságát, addig az eltávozott hozzátartozó legfeljebb a hiányával jelzi az élet kapuján való kilépésünket.
Az eutanáziáról szóló társadalmi vita sokkal csendesebb az abortuszról szóló társadalmi vitához képest. A fenti okokon túl talán azért is, mert ez egy „nem szeretem" téma. Nem szeretünk szembesülni saját halálunk tudatával, és a kórházi megoldás általános érvényűvé válása diszkréten elrejti az itt maradók elől az elmúlás, a haldoklás folyamatát. Örvendetes, hogy ma már téma a gyász feldolgozása, és hogy vannak kezdeményezések a haldokló kísérését illetően (hospice). Ugyanakkor szükségesnek tartjuk, hogy a meglévő helyzetet újratárgyaljuk és komolyabb társadalmi vitához és konszenzushoz jussunk el.
Ennek eléréséhez először magát az eutanázia fogalmát kell megismernünk. Ezen túl meg kell ismernünk az eutanázia aktív (tevőleges orvosi beavatkozást igénylő) és passzív változatát. Rá kell mutatnunk, hogy ez a megkülönböztetés teszi lehetővé azt, hogy a megoldás irányába haladjunk. Hiszen ha ma szó kerül az eutanáziáról, sokszor azt egy nem etikus orvosi beavatkozásként értékeljük. A helyzet azonban ennél árnyaltabb: az aktív eutanázia és az aktív életben-tartás állapota között helyezkedik el a természetes halál állapota.
A mai orvosi gyakorlat – legalábbis Magyarországon – alapvetően az aktív életben-tartás gépi eszközökkel. A haldoklónak van ugyan joga a természetes halálhoz – azaz kezdeményezheti az életmentő beavatkozástól való tartózkodást –, de ez külön jogi lépést igényel és nem a természetes állapot. (Szélsőséges esetben még a „nem együttműködő” címkét is megkapja kórházi kartonjára.)
Fel kell tárnunk az eutanázia kapcsán jó néhány más kérdést is. Egyrészt azt, hogy mi az oka annak, hogy a halálhoz való jogot magunknak kívánjuk. Másrészt meg kell keresnünk a különféle vallások és világnézetek elmúláshoz és kifejezetten az eutanáziához való viszonyát. Harmadrészt rá kell mutatnunk, hogy az eutanázia megoldatlanságai hogyan vezetnek az egyéni félelmek szintjén öngyilkossághoz.
Az eutanázia nehéz, fájdalmas és méltóságot kívánó téma. Reményünk mégis az, hogy az ezzel kapcsolatos gondolataink végső soron elvezetnek a társadalmi vitán túli, emberi méltóságot magában rejtő társadalmi konszenzusig.