„Mert akinek megfelel az, ami ma itt van,
az spirituális szempontból reménytelen.”
Baranyi Imre Tibor
Hamvas Bélának sokat idézett gondolata szerint Tradíció az, ami közelebb viszi az embert önmagához. Tradíció alatt itt nem néphagyományt, nem a katolikus értelemben vett Szent Hagyományt – mi több, még csak nem is a világvallások megközelítésében vett hagyományokat kell érteni, bár talán ez áll legközelebb hozzá.
A Tradíció – jelen esetben – az ún. Primordiális Tradíció - (vagy Őshagyomány), azaz az emberiségnek egy olyan közös kincse, ami feltárható és realizálható a számunkra. A filozófia nyelvén szólva ez a metafizikai Abszolútum, ami mint forma- és gondolatfeletti emanálódik a nagy metafizikai tradíciókba. (Ide értve, de nem csak ezekre korlátozva a távol-keleti tradíciót (tao, sinto), a keleti tradíciót (Brahmán-vallás, majd buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus) valamint az ábrahámi vallások tradícióit (judaizmus, kereszténység és iszlám). Ezek létrehozzák a maguk vallását, a vallás létrehozza a civilizációt, amely pedig létrehozza az adott tradícióhoz tartozó kultúrát, művészetet és tudományt.
Az Őshagyomány nyomában járva azt vehetjük észre, hogy az emberiség egésze egyfajta alászállásban, létrontásban van. Ez azt jelenti, hogy nincs az ideálisan elképzelhető helyén. Tradicionalista szempontból a világtörténet két részre osztható, tehát: egy létrontás előtti archaikus korra – és egy, a fordulatot követő modern szemléletet magáénak valló korra. Hamvas szerint ez valamikor a Kr. e. 6. században játszódott le (és a filozófus Jaspers szerint is volt ilyen fordulat, a Kr. e. 6-2. században, amit tengelykorszaknak hív). A fordulat előtti idő, az archaikus ember kora, az „aranykorszak”. Ezzel ellentétben a fordulat után az emberi létforma lefokozódott, az új kor a modern ember kora, az apokaliptikus kor.
Az archaikus ember és a modern ember gondolkodásmódja alapvetően különbözött. Míg az archaikus ember a rendben, a hierarchiában gondolkodott - addig a modern ember a szabadságot tette önmaga rendező elvévé. A cél itt is, ott is elvileg ugyanaz: megtalálni azt a fajta életet, amivel az ember beleilleszkedik a tágabb értelemben vett világ rendszerébe. Előbbi esetében ezt készen kapja - utóbbi esetében azonban dolga, feladata saját üdvtervén, életképzetén dolgozni, s így illeszkedni bele a tágabb értelmű világ hierarchikus rendjébe.
Mind a két kor emberének "alapanyaga" lényegében ugyanaz: a tágabb értelemben vett kozmosz - (értve ez alatt nem szűk értelemben a fizikai világot) és egy létező/tételezett transzcendens. Ez utóbbi esetében lényegében mindegy ezen a szinten, hogy ez a transzcendens világ monista, dualista vagy trinitárius. E két "alapanyag" olyasfajta képként jelenik meg az Őshagyományban, illetve a modern kor szétbomlott hagyományanyagában, ami az embert bizonyos értelemben mikrokozmoszként illetve mikrotheoszként mutatja be; akkor és csak akkor van a maga helyén a tágabb értelemben vett világban, ha az ebben rejlő hasonlat szerint éli meg az életét.
Az Őshagyomány az archaikus ember számára a helyének, helyzetének kijelölője. Aztán ezzel valami történt. Pontosabban az emberrel történt valami, ami a korábbi egységet felbontotta. És ez - megítélésünk szerint - romlott formában megmaradt, mint világképzet a mítoszban.
Maga a mítosz további bomlási folyamatnak lett kitéve az idők folyamán. Különvált benne a szó, ebből lett a kinyilatkoztatás, külön vált benne a rítus, ebből jött létre a vallás - s végül külön vált a rendszerezettség, létrehozva a maga teológiai/filozófiai vízióit a világ egészéről.
A modern ember életképzetét - ha egyáltalán tudatosan felismeri, hogy ezt vagy azt kéne tennie, gondolnia, mondania, s nem csak sodródnia az árral - a maga saját kulturális beágyazottságának megfelelő vallásosságból, kinyilatkoztatásból és teológiai/filozófiai rendszerekből tudja összeállítani. Ezért tartom fontosnak azt, hogy minél jobban megismerkedjünk a hozzáférhető vallási iratokkal, rítusokkal és rendszerezett világképekkel. Ezeket mérlegre téve alakíthatja ki a modern ember a saját "üdvtervét", amit ezen imaginációt felhasználva valósíthat meg, s rendeződhet bele a világegészbe.
A fenti tradíciók tanulmányozása során mintegy visszanézve az Őshagyományra, két dolgot vehetünk észre elsődlegesen. Egyrészt azt, hogy az adott vallási tradíciók nem az ember biológiai emberségéből (ha tetszik: faji besorolásából) indulnak ki. Az adott tradíciókon belül megjelenik egyfajta beavatás egy, a biológiai létezésnél magasabb szerepre. (A vallástudomány általában ezeket a beavatásokat elintézi az adott társadalomba való beavatással.) Ez a beavatás az adott tradíciót szemléletmódjában kettéosztja: a kívülállók számára is látható exotériára és a csak a beavatottak által látott ezotériára. Másrészt ez az exotér → ezotér irány kijelöl az összes tradíciónál egy infinitezimális (végtelenségében kicsiny) pontot, ami az összes tradíciónál „összeér”. (Ez a pont lesz – ha tetszik – metafizikai/teológiai szóhasználat szerint „Isten”.) A tradícióknál a cél ennek a „pontnak” az elérése.
Másként fogalmazva és egy picit kibontva: az emberi élet értelme és célja az, hogy az ember emberré váljon. Tradicionalista szempontból az ember több, mint biológiai lény, és nem korlátozódik csupán a jogaira és társadalmi szerepeire, hanem spirituális feladata is van. Ez a maga konkrétságában értelemszerűen egyénenként, tradíciónként más és más. Egy vagy több tradíció iskolájában előre haladva a beavatottság adta úton és szem előtt tartva az Őshagyomány végcél jellegét, bár látszólag egy adott tradíció fokozatain belül halad előre a törekvő, azonban a konkrét úton járás valódi indítéka nem az adott tradícióhoz, hanem – plasztikusan fogalmazva – afölé célozva realizálódik. A különféle tradíciókhoz tartozás exoterikus szinten jelenti csak az individuális megközelítés másságát. A tradicionalista szempont szerint az élet értelme és célja az ember önmagára ébredése (általánosságban elmondható mindenkinél) és realizálása (különbözik mindenkinél).
Kutatási és olvasási terv szempontjából kiemelten fontosnak tartjuk:
- a mítoszok, illetve a mitikus gondolkodásmód minél mélyebb megismerését;
- a kinyilatkoztatások bizonyos szintű ismeretét;
- általános vallásismeretet; és ezekhez kapcsolva
- teológiai/filozófiai rendszerek ismeretét.
Ezek alapján gondoljuk azt, hogy az ember eljuthat egy élhető világnézetig, kialakítva a saját élettervét/életképzetét. Természetesen ez egy iteratív folyamat - ahogyan ez a kép is pillanatkép - ami folyamatosan az újabb és újabb ismeretekkel gazdagodva változik, változhat. Ugyanakkor mégiscsak kijelöl egy útirányt.
A modern és posztmodern társadalomban (újra) megjelenő tradicionalizmus is kutatásunk tárgya. Szeretnénk közelebbről megismerkedni a tradicionalista alapfogalmakkal, klasszikus és kortárs tradicionalista szerzőkkel, a szolipszizmussal és a tradicionalizmussal kapcsolatos kritikákkal is.