A kereszténység a világ legnagyobb lélekszámú világvallása ma. Bár maga a vallás sokféle irányzatra széttagozódott, abban mindenképpen egységesek, hogy a kb. kétezer évvel ezelőtt élt Jézusra vezetik vissza a vallásukat. Maga a „keresztény” kifejezés is elsődlegesen Őrá utal (használatos magyar nyelvi változat a „keresztyén” is), és nem a keresztre. Mégis sajátosan szerencsés ez a magyar nyelvi kettősség, hiszen rámutat nemcsak Jézus Krisztus életére, de halálára és feltámadására is.
A kereszténység fő tanítása szerint Isten és ember eredendő elválasztottságát (eredendő bűn) szünteti meg a Jézus Krisztusba vetett hit.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá...” (János evangéliuma 3,16-18a.)
A kereszténység kétezer éves története több rétegű és meglehetősen összetett folyamat. Ma már szinte hihetetlenül hangzik, hogy indulásakor lényegében nem volt más, mint egy szegények között elinduló zsidó lelkiségi irányzat. A zsidóságtól való fokozatos eltávolodása és az utánuk bekövetkező üldöztetések nem tudták kiirtani ezt a vallást. A Római Birodalomban Kr. u. 313 óta engedélyezett vallás, birodalmi vallássá pedig 380 vagy 381-ben vált. A birodalmi támogatást élvező kereszténység első évezrede lényegében teológiai vitákkal telt, a hét első egyetemes zsinat (325-787) fogalmazták meg azokat az alapvető dogmákat, amik mind a mai napig meghatározzák a keresztény gondolkodást. A Keletről érkező muszlim arab és később török fenyegetés, valamint a keresztesháborúk mind oda vezettek, hogy a Római Birodalom kettészakadásához hasonlóan a nagy egyházszakadáskor (1054) az addig egységes Egyetemes Egyház is lényegében egy nyugati Katolikus Egyházra és egy keleti Ortodox Egyházra szakadt. A Nyugatrómai Birodalom maga után hagyott hatalmi űrét a katolikus Róma töltötte be. A keresztény középkor fénykorát követően a késő középkori egyházi visszaélések ellen jelent meg a reformáció (1517). Lényegében a protestantizmus a kezdetektől fogva széttagozódásra hajlamos volt, ezért sohasem töltött be olyan szerepet a társadalmi élet irányításában, mint a katolicizmus. Az Észak-Amerikába kivándorló keresztények egyik fő célja az volt, hogy a vallás kérdését az európai mintával ellentétesen, az államhatalomtól függetlenül kívánták megélni. Ezzel gyakorlatilag megszületett a modern kor állam és egyház szétválasztásának gyakorlata, ami később Európára is visszahatott. A 20. században a kereszténység új utakat keresett magának. Az egyik legjelentősebb ilyen lépése a katolikus II. Vatikáni Zsinat volt, ami alapvetően változtatta meg a katolicizmus képét a modern társadalomban. A másik, az ún. ökumenikus mozgalom, ami a kereszténységben fellelhető széttagozottságra próbál meg választ adni. A posztmodern társadalomban a kereszténység helyzete ambivalens: a legalapvetőbb keresztény értékek újraértékelése folyik folyamatosan.
A kereszténységen belüli dogmafejlődésnek és a történelemnek köszönhetően különféle irányzatok alakultak ki. Bár az I. évezredben is voltak kisebb szakadások, ma elmondható, hogy arra a korra még az Egyetemes Egyház léte volt a jellemző. Az 1054-es egyházszakadással vált külön a kereszténység katolikus és ortodox irányzatra. A protestantizmus megjelenése tovább színezte a Nyugat vallási térképét, ami hihetetlen mértékűvé nőtt az elmúlt kétszáz évben. Mára több ezer keresztény közösséggel találkozhatunk, amelyek valami apró(nak tűnő) különbséggel határozzák meg meg önmagukat.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kereszténység az, ami a legnagyobb elméleti konstrukciót hozta létre történelme folyamán. A keresztény teológia folyamatos fejlődése, a koronkénti újabb és újabb kihívások arra késztették a kereszténység gondolkodóit, hogy ezeket valamiféle egységes rendbe szedjék. A teológia – nagyon leegyszerűsítve – Isten és ember kapcsolatát írja le különféle szempontokból.
Bár talán joggal vádolható a kereszténység más vallásokkal szemben azzal, hogy „fej vallás”, ezzel együtt az egész történelme során újra és újra találkozunk olyan lelkiségi mozgalmakkal, amelyek a megvalósítást (realizációt) tekintették fő feladatnak. Érthető módon, a többi valláshoz hasonlóan a kereszténységen belül is megjelentek misztikus, ezoterikus irányzatok.
Más vallások tekintetében a kereszténység is több komoly kihívással nézett eddig is szembe, és adott rá jó vagy rossz válaszokat egy-egy helyzetben. Leegyszerűsítő kép a kereszténység megjelenését pusztán egy erőszakos térítésként bemutatni. Oldalunkon ezt a képet szeretnénk árnyalni azzal, hogy feltárjuk a kereszténység és más vallások kapcsolódásait, valamint ezek erősségeit, hibáit és esetleges jövőjét.
Legyen áldás az Olvasón!