Ezt a speciális kínai vallási megközelítést J. J. M. de Groot (1854-1921) nevezte el univerzizmusnak, amit néha - tévesen - kínai univerzalizmusnak hívnak.
Maga az elnevezés az univerzumra utal, amit a kínai ősvallásosságban alapvetően három részre osztanak: a Menny (Tien), a Föld és közötte az ember és világa. Ez az alapvetően vertikális szemlélet tovább bővül természetszerűleg a mennyei makrokozmosz analógiájaként működő emberrel és az emberi világ mikrokozmoszával. Mivel a vallás szót a kínai nyelv nem ismeri, kétféle kifejezéssel illeti magát a jelenséget: a vallásos életformát leíró szokásokkal (li) és a tannal (csiaó). A távol-keleti megközelítés alapvetően dualista: a tevékeny jang és a passzív jin az a két erő, ami e szemlélet alapján a világot mozgatja és meghatározza. Feladata az embernek az, hogy ebben a dualista világban megtalálja az egyensúlyt, amik közösen alkotják a még magasabb elvet, a taót (kb. út).
A kínai vallásosság egy másik alapvető jellemzője az ősök tisztelete. Az elhunytakat a még élőkkel kegyeleti előírások kötik össze. A lakóházuk egy külön fülkéjében tárolják az ősök tábláit, amin az elhunytak neve, születési és halálozási dátuma szerepel, s amely előtt minden nagy ünnepen és minden hónap 1. és 15. napján ételáldozatokat mutatnak be. Az ősök szellemei - ha nem gondozzák az emléküket - ártó szellemekké válhatnak, ezért nagyon fontosnak tartják az emlékezés szertartásának pontos betartását, hiszen ezáltal is támaszra lelhetnek segítőként a mindennapokhoz.
A kínai univerzizmusra jellemző a szinkretizmus. Ez azt jelenti, hogy a későbbi, sokszor uralkodóvá váló kínai vallásokat sikerrel integrálják magukba. Mivel a kínai vallásosság szemléletmódja nem kizárólagos - szemben mondjuk a monoteista megközelítésekkel -, ezért ezt sikerrel meg tudják tenni még akkor is, ha a nyugati tradíciók szemlélete szerint ez bizonyos problémákat felvetne. Kínai szempontból ez nem jelent ellentmondást: ha az egyik kínai vallás az állami berendezkedést szolgálja, a másik a magánéletet, a kettőt tökéletese egyensúlyba képesek integrálni.
A kínai vallásosság három kiemelt vallása: a taoizmus, a konfucianizmus és a kínai buddhizmus. Míg az első kettő az első évezredben bekövetkezett válságra adott választ (a taoizmus a természettel és az egyszerű, normális élettel való egységre helyezi a hangsúlyt, míg a konfucianizmus a társadalmi válságokra ad szigorú választ), a kínai buddhizmus a mahajána irányzat elterjedésének egy speciális ága, főként az 1. évezredben.
A távol-keleti vallásosságról szólva meg kell jegyeznünk még egy speciális japán ősvallást, a sintoizmust.
Talán triviális, de ki kell hangsúlyoznunk: a távol-keleti vallásosság hatással bírt a nyugatra. A kínai vallások megjelentek az euroatlanti régióban is, és alapvető gondolataik beleágyazódtak a modern gondolkodásba. Ez azonban nem állt meg pusztán a vallási, filozófiai és társadalmi kérdések szintjénél, hanem sokszor a modern tudomány világképére is hatással voltak.
Felhasznált irodalom:
- Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993