Hársing László: Bevezetés az etikába (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995) elég széleskörűen körbejárja azt, hogy milyen etikai felfogások voltak és vannak forgalomban. A kérdés ezeknél a felfogásoknál, megközelítési módoknál nem az, hogy mi az, ami helyes, hanem az, hogy mi alapján mondjuk valamire azt, hogy helyes vagy helytelen.
Könyve alapján röviden felsorolnám én is őket az általa felhozott ellenérveket is az egyes felfogásokkal szemben.
Érzelmi (emocionális) felfogás.
E felfogás szerint a cselekvések motivációjakor az érzelmeinkre kell hagyatkozni, ha az erkölcsi jót akarjuk cselekedni, elég csak a "szívünkre hallgatni". Kimondható azonban, hogy az erkölcsi jó egy adott cselekedet megítélésénél független az érzelmeinktől. (Például valaki bűnös cselekedeteket egyben élvez is.)
Intuíción (közvetlen felismerésen) alapuló felfogás.
E nézet hívei szerint az embernek megvan az a képessége, hogy a rosszat és jót közvetlenül felismerje, mintha lenne valami természetesen kialakult szervünk erre. Alkalmazás tekintetében a másik ember szemszögéből végiggondolt megítélés bár helyes, de tévesnek kell tartanunk azt, hogy valóban van valami természeti/biológiai tényező vagy szerv a birtokunkban.
Helyeslési (approbációs) elméletek.
Ezen elméletek/felfogások szerint egy adott tekintély helyeslését tesszük meg motivációs tényezőnek, tehát az etikai kérdéseket alapvetően az dönti el, hogy egy adott tekintély hogyan vélekedik erről a kérdésről. Ez lehet pl.:
- teológiai, pl Isten tekintélyét vitán felülinek tartó
- szerződésleméleti, ami egy jogi aktusra, a szerződéskötésre vezeti vissza ez erkölcsi jót,
- szociális megközelítésű, az erkölcsi jót a társadalmi csoport határozza meg.
A helyeslési elméletek fő kérdése az, hogy vajon meg lehet-e alapozni ezeket a tekintélyeket, és nem fordul-e át valamiféle önkénnyé az ilyen módon megközelített erkölcs.
Univerzálhatósági (egyetemessé tétel lehetőségét magában foglaló) felfogás.
E szerint az erkölcsösség alapja a kölcsönösség, az ún. "aranyszabály", "Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal." Ezt a felfogást bizonyos értelemben Kant szekularizálta a kategorikus imperatívusz bevezetésével "Cselekedj úgy, ahogy akaratod maximája (életelve) mindenkor egyúttal általános törvényhozás elvéül szolgálhasson." (In A gyakorlati ész kritikája). A probléma ezzel az, hogy egy nagyon jó keretet ad a cselekvéshez - valódi tartalom nélkül, azaz nem nyújt valódi segítséget abban, hogy az egyes cselekedeteket megítélhessük, csak egy általános elvet a cselekedetek összességét tekintve.
Evolucionista elméletek.
Ezek szerint az erkölcsi jónak valamiféle biológiai, fejlődéselméleti értelmezést adunk. Az etika evolúciós megalapozásának egyértelmű érdeme, hogy objektív módon próbálja meghatározni az egyébként elég szubjektívnak tűnő etikai jó és rossz fogalmát, de a természeti törvényekre visszavezetett etika valószínűleg mégsem működőképes. Az emberségünk kibontakozása (egyénileg) egészen más kérdés, mint az emberiség kialakulása fejlődéstanilag.
Hedonista felfogások.
Ezek szerint az erkölcsi jó és az élvezet valamilyen tekintetben összekapcsolható - míg az erkölcsi rossz és a fájdalom is. A korlátlan élvezkedés természetesen nem tekinthető erkölcsösnek, az erkölcsös hedonista valójában gátat szab az élvezeteinek. Az egyik legmarkánsabb képviselőjük, Epikurosz az értelmi élvezetet helyezte előtérbe a pillanatnyi öröm fölé, a lélek belső békéjét és a harmóniát a társadalommal. Kritikájaként elmondható, hogy bár mindannyian vágyunk az élvezetekre, vannak helyzetek, amikor az erkölcsi jó érdekében le kell mondanunk róla, tehát nem tudunk automatikusan egyenlőség jelet tenni a hedonizmus alapvető értékei és az erkölcs értékei közé.
Utilitarista/haszonelvű elméletek.
A hedonizmus bizonyos értelmű továbbfejlesztett változatai kapcsolhatók ide, egyszerűen fogalmazva minél több emberi boldogság elérése - és minél több fájdalom elkerülése, azaz univerzális hedonizmus, ami "a legnagyobb boldogság a legtöbb ember számára" elvet hangsúlyozza. A kritika itt is azonos a hedonizmuskritikával.
Aszketikus/önmegtagadó felfogások.
A földi élvezetekről való lemondás, mint etikai elv nem csak a vallásokban (és a kereszténységben) jelenik meg, hanem más morálfilozófiai rendszerekben is. A lemondás egyik alaptétele valami olyasmi, hogy úgysem tudunk változtatni rajta, fogadjuk el a minket körülvevő világot úgy, ahogy van - és ebben az esetben kevesebb feszültség lesz az osztályrészünk az erkölcsileg helyes életmód tekintetében. (Ebből a szempontból fontos látni, hogy az aszkézis gyakorlati cselekvési módot is ad!) Gyakorlati szempontból azonban félrecsúszhat az egész: a szenvtelenség álarca mögé bújva olyan attitűdöt adhat az aszkétának, ami egyáltalán nem tűnik etikailag helyesnek, inkább rigorizmusnak.
Teleológiai etikai felfogások.
Ezek az erkölcsi jót, mint a küzdelmet az emberi teljességért/jóságért mutatják be. Ezért szokták önmegvalósítási elméleteknek/felfogásoknak és teleológiai elméleteknek/felfogásoknak is hívni. Ide a marxista etika, mint a legmeghatározóbb képviselője sorolható ide. Ennek lényege, hogy a legfőbb jó az ember, aminek az etikai fejlődésén dolgozni kell. Ennek érdekében két jól elhatárolható mozzanatot kell megtenni: a.) mindenki valósítsa meg önmagát (önmegvalósítás elve) és b.) mindenki ezt szociális érzékenységgel tegye meg (szocializáció elve); e kettő együttes megvalósítása esetén jutunk el egy egyetemes és igazi emberi közösséghez. E felfogás ellen felhozható talán legerősebb érv a gyakorlatban megvalósult marxizmus, szem előtt tartva természetesen azt is, hogy ez módosítva akár egy vallásos etikai felfogás is lehet, ha a legfőbb jónak valamiféle transzcendens emberit látjuk.
Következmény, cselekvésmód, szándék.
Ezekben az elméletekben/felfogásokban a szempont az, hogy
- mi lett a cselekvés eredménye (következmény),
- milyen eszközt használ a cselekvés közben (cselekvésmód),
- milyen indítékkal teszi a cselekedetet (szándék).
A következményetikák központi gondolata szerint az erkölcsi jó és rossz megítélésének a szempontját az határozza meg, hogy az adott cselekvés milyen következménnyel jár. Ellene felhozható érv, hogy az adott cselekvés következményei más körülményektől is függhetnek és az is, hogy automatikusan szentesítene bizonyos eszközöket valódi etikai mérlegelés nélkül - hiszen csak az eredmény számít.
A cselekvésmód-etikák kötelesség (deontológiai) elméletek.
Az értéket itt egyedül a cselekvés módja határozza meg, de adott élethelyzetekben - ahogy azt fentebb is írtam - egy adott cselekvés a körülmények fogja is, így ez egyedül nem elegendő az etikailag helyes vagy helytelen leírására/meghatározására.
A szándéketikák (intencionalizmus).
Alapvetően a cselekvés kiinduló, emocionális értékhordozóit tekintik. A probléma itt az, hogy a cselekmény következményei károsak lehetnek a szándék ellenőre is. (A pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve.)