Az ember, mint faj, tökéletesen betölti a más fajokra is jellemző biológiai funkciókat: megszületik, táplálkozik, szaporodik és meghal. Amikor újra végiggondoljuk azokat a mind máig jelen lévő alaprítusokat, amiket még a modern társadalomban is gyakorlunk, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ezek mindegyike köthető a fentiekben felsorolt biológiai funkciók valamelyikéhez - vagy többjéhez.
A születés rítusai - mint pl. a fiúk körülmetélése, a keresztelő és az ehhez köthető névadás - nem végig gondolt módon egyfajta transzcendens beleszületési/befogadási rítus is, ami általában valami olyasmit üzen, hogy nem csak biológiai értelemben, hanem spirituálisan is részesévé válunk annak a közösségnek [család, horda, nagyobb közösségi társadalom], amibe beleszülettünk. Maga a születés - valami oknál fogva - kevés, legalábbis így érezhetjük, ha ezek a rítusok újra és újra megjelennek az emberiség történelmében.
A közösség befogadó aktusa általában magában foglal valamilyen vélelmezett programot is az újszülött részére. Ez jelenik meg a zsidó-keresztény névadás funkciójában is, ahol maga a név kiválasztása - amennyiben a hagyományt követjük, meghatározza a személyiségét a még kialakulatlan csecsemőnek, sőt, neve által a közösség hozzá való viszonyát is. [Nem véletlenül találkozunk pl. beszédes nevekkel a Bibliában.]
A keresztelés aktusa kettős: egy szemmel látható és egy szemmel nem látható közösséghez kapcsol, ti. a szentek közösségéhez. Az ehhez kapcsolható névadás furcsa módon még a halállal és a halál utáni léttel is összeköt: a keresztény hagyomány szerinti névválasztás egyben védőszent választás, akinek a névnapja általában a "mennyei születésnapja", azaz a halálának/mártíromságának a napja vagy legalábbis emléknapja, s akitől mind a szülők, mind a keresztszülők egyfajta láthatón túli segítséget, patrónusságot várnak/kérnek.
A táplálkozás rítusa elsődlegesen az ünnepek, keresztény kultúrkörben pedig kiemelkedően az Eucharisztia/Úrvacsora szentségében valósul meg. Az étel biológiai túlélésünk szempontjából kulcsfontosságú dolog: hozzá jutva túlélünk, nélküle elpusztulunk. Mivel a minket körbevevő biológiai környezet alapvetően szűkös erőforrásokkal rendelkezik, ezért az étel és az étkezés kiemelkedő jelentőségűvé vált. Főemlősöknél megfigyelt jelenség az étel megosztása [pl. csimpánzoknál] ez a hierarchiát is megerősítő rituálé. Valószínűleg valami hasonló szerepet tölthetett be az emberiség gyűjtögető életmódjánál is.
Az élelemtermelő társadalmak ételhez kapcsolódó viszonya is hordoz magában ilyen transzcendentális jelleget. Az étel megtermelése - legyen szó akár növénytermesztésről vagy állattenyésztésről - bizonyos biológiai szükségszerűségeket követ. Ezek a szükségszerűségek alapvetően köthetőek időbeli funkciókhoz, ismétlődő környezeti funkciókhoz [pl. az évszakok változása stb.], ami magával vonta a naptárak szükségszerű megjelenését és ezzel együtt a naptárakhoz köthető ünnepek megjelenését is [amelyek már nem feltétlenül kötődnek élelemtermelési rítusokhoz; ilyenek az évfordulók - amiket tipikusan megint étkezéssel szoktunk ünnepelni!].
A gyerekek felnőtté válása, az ivarérett kor elérése és az utódnemzés egy újabb rítusrendszer kialakulásának biológiai alapja. Ez természetesen már igen sokszínű lehet. Neoprotestáns keresztény kultúrkörben ez szétváltság is tetten érhető: maga a keresztségi aktus a felnőtt kor elején jelenik meg azoknál a fiataloknál, akik maguk is keresztény családban nőnek fel, s azokban a közösségekben innentől lesznek a közösség teljes jogú tagjai.
Természetszerűleg kötődik ehhez a biológiai funkcióhoz a házasság rítusa és szentsége. Legkésőbb ekkor válik az ember a felnőtt közösség részévé, házasságkötésében.
Az elmúlás, a halál egy olyan biológiai jelenség, amihez ismét rítusok, főként maga a temetés rítusa köthető. Vélelmezhetően a halált követő, az emberi közösséghez tartozást kifejező kezdeti rítusok lehettek azok, amik megalapozták a mai temetésünket. Ez a rítus sokszor magában öleli az elbúcsúzás lehetőségét a halottól, aki valamiféle nem végleges megsemmisült állapotba kerül - hanem tovább él akár emlékeinkben, akár a transzcendens utazásában.
Miért fontos mindezt szem előtt tartanunk valláskritikai szempontból?
Megítélésem szerint a legalapvetőbb vallásos rituálék ezekhez a biológiai funkciókhoz köthetőek. Azáltal, hogy az élet ilyen, így jelennek meg ezek a rituálék, és megítélésem szerint ezek egyáltalán nem magyarázzák meg semmiféle transzcendencia jelenlétét, csupán a biológiai történéseket egészítik ki olyan módon, hogy spirituális élményt biztosítsanak a számunkra. Első látásra talán nem is triviális a vallásos ember számára, de itt nem a transzcendens tör be immanens világunkba, hanem épp fordítva történik: kivetítjük a biológiai szükségleteinket és történéseinket valamiféle metafizikai valóságba. Vitatható megítélésem szerint ha a transzcendens valóság át akarna törni a mindennapok világába, annak akkor lehetne bizonyító ereje, ha az nem lenne köthető ilyen jellegű biológiai funkciókhoz.