Értékelés
Vankó Zsuzsa és Reisinger János: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához c. műve 1993-ban jelent meg a Bibliaiskolás Közössége Kiadónál, a "Bibliai utak" sorozat második könyveként. A könyv fő témája a bibliai bevezetés (prolegomena), amit a két szerző az akkor induló Sola Scriptura Teológiai Főiskola jegyzetének is szánt. Az akkoriban hiánypótlónak szánt mű mind a mai napig megállja a helyét, és akár bevezetéstani tankönyvként használható a Biblia iránt érdeklődők és ezzel akár magasabb szinten foglakozók számára is (teológus hallgatók).
Fontos azonban tudnunk, hogy a könyv alapvetően neoprotestáns (adventista), megközelítési módja éppen ezért nem kiegyensúlyozott, a bibliakritikus eszmék bemutatásával vagy adósunk marad, vagy arról nem egészen pontosan tájékoztat. Konzervatív bibliaszemlélete nem hátrány - csak épp tudnunk kell róla, ha ezt használni szeretnénk.
Felosztása
A könyv hét részre és kettős függelékre oszlik.
Első fejezetében a Biblia kanonizációjának kérdését tárgyalja. a fejezet alcímében megfogalmazott kérdésre - ti. "Hogyan lettek egy könyvvé a bibliai iratok?" - próbál meg válaszolni. Definiálja magát a Bibliát, mint fogalmat, bemutatja rokonértelmű kifejezéseit, bemutatja a Biblia két fő részét (Ó- és Újszövetség), definiálja a kánon és kapcsolódó kifejezéseket, bemutatja magát a kanonizáció folyamatát az egyháztörténelemben, majd konkrétan bemutatja a két szövetség kanonizációjával kapcsolatos vitákat (így annak dokumentumait, és a megkérdőjelezett iratokat is). A (protestáns értelemben vett) bibliai könyvek besorolását követően egy összefoglaló alfejezettel zárja e fejezetet.
Második fejezetében a Biblia kéziratait járja körül, amiben azt vizsgálja meg, hogy a rendelkezésünkre álló kéziratok alapján mennyire lehetünk biztosak abban, hogy a jelenleg kézbe vett Biblia hiteles. A kérdés jelentőségének áttekintésén túl megismertet a kéziratok anyagával és a másolási technikákkal, az eredeti nyelvek bemutatásával, majd a legfontosabb Ó- és Újszövetségi kéziratokat is bemutatja röviden. Az ószövetségi kéziratok tekintetében külön alfejezetet szán a holt-tengeri tekercseknek, mint a szöveg pontos áthagyományozásának az egyik bizonyítékának. Összegzésében arra a fontos megállapításra jut, hogy a rendelkezésünkre álló szövegek lényegében torzulástól mentesen állnak rendelkezésünkre.
Harmadik fejezetében a kánonban szereplő könyveket mutatja be szerzőségi, keletkezési és tartalmi szempontból. A protestáns Biblia mind a 66 könyvéhez rövid összefoglalót ad.
Negyedik fejezetében a Biblia fordításait mutatja be, szándéka szerint az ókortól napjainkig. Alfejezeteiben bemutatásra kerül a Szeptuaginta (LXX, görög fordítás), a Vulgata (Vg, latin fordítás), a valdensek Bibliája, Wyclif fordítása, a reformáció nagy formátumú fordításai (Luther, Tyndale és Olivetan), valamint - főként protestáns vonalon - a magyar bibliafordítások története is terítékre kerül. Végül egy olyan összegzéssel zárja a fejezetet, hogy "valódi, nagy bibliafordítások igazán csak az egyház hívő korszakaiban születnek." (120. o.)
Az ötödik fejezetben a Biblia, mint könyv történetét tekintik át, azaz azt a hatást (alcímében megfogalmazva) amit elért az évszázadok folyamán. Ennek során áttekinti az Ószövetség hatását Izrael népe történelmében, valamint a teljes Biblia hatását a keresztény egyháztörténetben. Ezt elsődlegesen protestáns/neoprotestáns szempontból teszi, ahol lényegében a modern megközelítéseket, mint a modern bibliakritika, negatív módon tüntet fel.
Hatodik fejezetében a Biblia ihletettségét (Istentől való sugalmazottságát) tekinti át, alcíme szerint: "A Biblia értelmezése szerint". Egyrészt bevezetésként bemutat különféle álláspontokat és értelmezéseket, másrészt megpróbálja a kinyilatkoztatást és az ihletettséget a Biblia alapján körüljárni. A Biblia ihletéstanának bemutatásánál nagyon részletesen bemutatja a próféták "működését", a formákat (álom, látomás, gondolatihletés), s végül bemutat egy eljárást arra, hogy hogyan lehet a Biblia iheltéstanát próbára tenni. Záró alfejezetében a modern korban tapasztalható, az ihletéstan bibliai tanításához képesti gyöngülést mutatja be.
Hetedik, záró fejezetében a Biblia értelmezésének kérdéseivel foglalkozik. Bemutatja a teológiában használatos alapkifejezéseket, a helyes értelmezés feltételeit, három különféle felfogást az értelmezést illetően, hosszasan mutatja be az értelmezés biblikus alapvelveit, végül eljut egyfajta "belső hallás" kialakulásáig is, ahol a Bibliát értelmező ember a megfelelő attitűddel a helyes értéshez juthat el. Összegzése szerint "a téves magyarázatok az embernek az Istentől való függetlenülési törekvéséből származnak" (239. o.) Ugyanakkor "mentesek lehetünk ... mindezektől a tévedésektől, ha követjük az értelmezés biblikus alapelveit". (uo.)
A könyvhöz tartozó függelék első részében Ésaiás (Izajás) próféta könyvének szerzőségi kérdését tárgyalja, míg a második részében - Szt. Ágoston kivételével - protestáns méltóságok állásfoglalását és vallomásait ismerhetjük meg.
Problémák
A könyvismertető bevezetésében már felmutatott szemléletmódon túl (ti., hogy a könyv szemlélete protestáns kisegyházi, konkrétan adventista), felvetődik néhány konkrét probléma a könyvvel kapcsolatban.
- A szerzők mintha nem vennék tudomásul azt, hogy a saját értelmezésük nem "A" bibliaértelmezés. A könyvet olvasva az az ember benyomása, hogy ezt a protestáns kisegyházi megközelítést teljes egészében "a bibliai" megközelítésnek látják és láttatják.
- Zavaró a könyv 21. o. található "kanonikus" és "kanonizált" fogalmak elkülönített használata. A kanonikus itt azt jelentené, hogy olyan garantált bibliai könyvről van szó, amin "rajta van Isten pecsétje", míg a kanonizált olyan könyv, amit valamilyen szempontból felvettek egy listába (kánonba), amit - jó esetben - hiánytalanul meg is tettek (pl. protestáns Bibliák), míg más esetekben (katolikus és ortodox keresztény Bibliák) tartalmaznak olyan könyveket is, amik nem tartoznak oda. Tévesnek, de legalábbis elhamarkodottnak látjuk a könyv ide tartozó megállapítását, ami szerint "A kanonizáció - a szent iratok és az egész gyűjtemény hitelességének felismerése - végső fokon minden hívő ember személyes feladata is." (23-24. o.) Ez akár teljes egyéni bibliaváltozatok megjelenéséhez is vezethet.
- Teljes tévedésnek tartjuk a Kr.u. 206-ból származó Codex Baroccio (sic!) létezését. (37. o.) A kódex neve pontosan: Codex Baroccianus. Ennek egy részlete az a 9. századi, újraírt (rescriptus) kódex, aminek a könyvtári sorszáma a 206, tehát nem a keletkezési ideje.
- Bár elismeri, hogy az Ésa (Iz) 34,26 eredendően a könyv fejezetében szereplő üzenetre vonatkozik, a szövegkörnyezetből való durva kiragadásnak kell értékelnünk a hivatkozott bibliavers kanonizációs felhasználását. (45. o.)
- A geniza a könyv állításával ellentétben nem kéziratégető, hanem olyan helyiség, amit a zsinagóga vagy a zsidó temető mellett emeltek azzal a céllal, hogy a rituálisan már nem használható kéziratokat eltemessék. (56. o.) A zsidó hit szerint mivel ezek az iratok Isten nevét tartalmazzák, azokat tilos megsemmisíteni.
- Fenntartásokkal kell fogadnunk a valdensek Bibliájáról szóló híradást. A szerzőpáros itt Ellen G. White: Nagy küzdelem c. munkáját idézi, ami ebben a kérdésben sem hiteles forrás.
- Furcsa, hogy a János prológusában leírtakat - amik egyértelműen Jézusról szólnak - a szerzőpáros a Bibliára is igaznak gondolja. (165. o.) Sajátos, biblialátriába (bibliaimádatba) mutató értelmezés.
Összegzés
Összegezve az eddigieket: a fennálló problémák és a megközelítési mód vitathatósága ellenére is olvasásra javasoljuk ezt a tankönyvként is használható könyvet. Készüljünk fel azonban arra is, hogy az itt leírtakat megfelelően kezeljük, más bevezetéstani szakkönyvekkel összevessük annak érdekében, hogy az ebben található esetlegesen megkérdőjelezhető állításokat mérlegre tehessük.
A könyv néhány fejezete hozzáférhető a biblia.hu weboldalon is.