Derek Prince (1915-2003): A kereszténység hat alaptanítása c. munkája Foundation Series címen jelent meg 1966-ban. Magyarul "félszamizdat" kiadásban a rendszerváltás környékén jelent meg három kötetben, azóta ismert egykötetes és hét kötetes kiadása is. Nem véletlen, hogy a magyar kiadás hátterében álló Hit Gyülekezete újra és újra előveszi ezt a könyvet, ugyanis a gyorsan változó karizmatikus divatok mellett Derek Prince ezen tanítássorozata — úgy tűnik— kiállta az idő próbáját.
Személyesen én is akkoriban, 1990-ben találkoztam ezzel a művel, és lényegében ez volt az első dogmatikai munka, amit elolvastam. Bár mai fejjel inkább az alapvető hittan tárgykörébe tartozónak vélném az alaptanításokat, mivel a protestáns teológia nem ismeri ezt a fogalmat, nehéz lenne a művet ide sorolni.
Derek Prince — ahogy én látom— azon ritka karizmatikus tanítók egyike, akik kiállásukban nem hoztak magukkal semmiféle extremitást. Bár vitatható maga az alaptanítás sorozata is (hiszen nem mindenki fogadja el ezt a pünkösdi-karizmatikus megközelítést), sőt vitatható akár Izraellel, akár a démonokkal kapcsolatos tanítása még a pünkösdi-karizmatikus kereszténységen belül is, ezzel együtt mégis kiegyensúlyozottnak és divatmentesnek látom a szerző könyvsorozatát.
A tanítás alapvetését a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetének első két verséből vételezi:
"Annak okáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek." (Károli, 1908-as revízió)
Mivel a Károli 1908-as revíziója talán egy picit archaikus és ezért érthetetlen, a Szent István Társulat (SZIT) fordításában ugyanez az igehely a következőképpen szól:
"Ezért mellőzzük Krisztus tanításának az elemi részleteit, és térjünk át a tökéletesebb dolgokra. Ne ismételjük újra az alapvető igazságokat: a holt cselekedetekből való megtérést, az Istenbe vetett hitet, a keresztségről, a kézföltételről, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletről szóló tanítás megalapozását."
A fentiek alapján már sejthető, hogy mik lesznek az alaptanítások: megtérés, hit, keresztség(ek), kézföltétel (kézrátétel), halottak feltámasztása és örök ítélet. Összességében elmondható, hogy bár látszólag Derek Prince a Zsid 6,1-2-ből indul ki, könyvét átolvasva mindenki megértheti, hogy az itt bemutatott alaptanítások alapvetően nem a Bibliából kiinduló tanítások (azaz nem induktívak), hanem deduktív módon közelíti meg a kérdéskört: bizonyító igehelyekkel és különféle történetekkel, példákkal fogalmazza meg a tanítást a maga mélységében.
A hét kötetnyi alaptanítást az alábbiakban ismertetjük.
A hit alapjai
A mű első részében a szerző a Biblia tekintélyét alapozza meg az olvasók számára. Bár kétségtelen tény, hogy az 1Kor 3,11 szerepel felvezető idézetként e könyvnél, mi több, egy alfejezetet szán Jézus Krisztusnak, mint Kősziklának, mégis a levél állításával ellentétben nem Jézus Krisztus lesz a "fundamentum", hanem a Szentírás. Ez a probléma alapvetően nem speciálisan pünkösdi-karizmatikus, hanem protestáns: a protestáns bibliahasználat sajátossága miatt — úgy tűnik — a Biblia válik a hit alapjává.
A Biblia tekintélyének megerősítése után (ti., hogy Isten írott Szava, a Szentlélek által vezetett szöveg, örök és hiteles, és teljes) kitér a Biblia életünkre gyakorolt hatásaira is. Így a Biblia teremti meg bennünk a hitet, biztosítja az újjászületést és a szellemi táplálékot is, segítségünkre van mint a testünk gyógyulásának és az elme megvilágosodásának eszköze, győzelmet ad a bűn és Sátán felett, valamint megtisztít. Végül Isten Igéje egyfajta tükör és a bíránk is.
Megtérés és hit
A második rész a kereszténység két alapvető fogalmát tisztázza. A görög 'metanoia' szót a protestáns szóhasználat és gyakorlat szerint 'megtérés'-ként értelmezi, rámutatva arra, hogy ez tulajdonképpen egy viszontválasz Isten előzetes tettére. Egyértelműen elhatárolja ezt a fogalmat a bűntudat érzésétől és arra is rámutat, hogy az Istenhez való közeledés egyetlen útja ez.
A 'hit' kifejezés kibontásánál az alábbiakat állapítja meg:
- nem azonos a reménnyel,
- egyedül a Bibliára alapozható (hitelesen), és
- megvallással (kimondással) fejezhetjük ki.
Tisztázza a hit szerepét a megváltásban, viszonyát a cselekedetekkel, összevetve a törvényt és a kegyelmet. Rámutat arra, hogy a törvénynek nem az a célja, hogy Isten előtt igazzá tegyen, hanem a valódi megigazulás Krisztusban van.
A Jordántól pünkösdig
A harmadik rész két keresztséget: a vízkeresztséget és a Szent Lélekben való keresztséget tárgyalja. Elkülöníti a keresztény keresztséget Keresztelő János keresztségétől, tisztázza a feltételeit (megtérés, hit, jó lelkiismeret, tanítvánnyá válás) és szellemi jelentőségét (azaz azt, hogy mi a kapcsolata Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával.)
A Szentlélek keresztség tárgyalásakor feleleveníti az apostoli gyakorlatot, így azt, hogy ennek volt külön létjogosultsága az Újszövetség leírása alapján. Tisztázza azt is, hogy 'vennünk kell' a Szentlelket ahhoz, hogy keresztények legyünk, és azt is, ha ez megtörténik, akkor annak a külső megnyilvánulása a nyelveken szólás (glosszália). Leírja azt, hogy milyen fizikai reakciói lehetnek a Szentlélekkel való betöltekezésnek, valamint azt a hat lépést is, ami alapján ezt elérhetjük (hit és megtérés, 'szomjazás', kérés, 'ivás', önátadás).
A pünkösd célja
A negyedik rész alapvetően a Szentlélekkel való betöltekezés hatásaival foglalkozik. Három különböző aspektust ír le, úgymint a Szentlélekkel betöltött hívő, a Szentlélekkel betöltött gyülekezet és a Szentlélekkel betöltött igehirdető aspektusait. A hívő, a maga szintjén természetfeletti vezettetést él meg és megtapasztalja az isteni szeretetet. A gyülekezet szabad vezetésként és a gyülekezeti tagok teljes(körű) részvételével élik meg ezt az állapotot. Míg a prédikátor ajándéka az örök igazságokról való meggyőződés és a természetfölötti hitelesítés.
A kézrátétel
Az ötödik rész egy apostoli gyakorlattal, a kézrátétellel foglalkozik. Ennek a jelentőségét újra kiemeli, és azt tanítja, hogy a gyógyulás, a hatalom és az áldás adható ád ezen a módon. Másrészt — szintén bibliai példákra hivatkozva — azt is olvashatjuk itt, hogy a Szentlélek és ajándékainak átadása, valamint a szolgálatba állítás módszere a kézrátétel.
A halottak feltámasztása
A hatodik fejezetben az egyes ember örök sorsával, végső kérdésével foglalkozik. Az idők végén, az örökkévalóságot nem 'végtelenül hosszú időként', hanem bizonyos értelemben vett 'létmódváltásként' kell felfogni. Az alapvetően három részből álló ember — test, lélek szellem — szelleme válik el és kerül egyfajta 'különítéletre', pl. keresztényként azonnal a mennybe, de nem a feltámadott testében, csak szellemi módon. A végső feltámadáskor fog majd saját testében abban részesülni. Érint néhány, a feltámadásról szóló előképet (Jób, Izaiás, Dániel és Ózeás), majd rámutat, hogy Krisztus feltámadása, mint első zsenge, minden keresztényre vonatkozik. A végidőkre vonatkozóan tárgyalja Krisztus második eljövetelét (advent), az ezeréves királyság kérdését, valamint a végső feltámadást is. Végül rámutat azokra a változásokra is, amelyek a feltámadt igazak testével történnek (romolhatatlanság, halhatatlanság, dicsőségesség, hatalmasság (a halál felett), szellemi).
Az örök ítélet
Az utolsó, hetedik rész eszkatológiai (végső időkre vonatkozó) kérdésekkel foglalkozik. Felhívja a figyelmet, hogy Isten mindenkinek a bírája, meg kell állni előtte. Bemutatja, hogy a történelem során is előfordult már, hogy Isten ítéletet hajtott végre, így egyáltalán nem kell azon csodálkoznunk, hogy ítélkezik. Futurista bibliaértelmezést vallva a végső ítéletet három szakaszra osztja szét: a keresztények megítélését (Krisztus ítélőszéke), a végső időben még élő népek és nemzetek ítéletét (Krisztus dicsőségének trónja) és a végső feltámadás minden halottjának ítélete (nagy fehér trón). Jézus tálentumokról szóló példázatára hivatkozva (lásd Mt 25. fejezetében) felhívja a figyelmet arra, hogy maga a keresztény szolgálat is ítélet alá kerül, nem csak az adott személy, végül a végső idők nagy nyomorúságát Izraelre vetítve azt veti fel, hogy az ő ítéletük pedig alapvetően ez lesz.
Összefoglalva
Úgy tűnik, Derek Prince: A kereszténység hat alaptanítása c. munkája időtálló mű a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban, így aki ennek a mozgalomnak az alapjait szeretné megismerni, megítélésem szerint keresve sem találhat jobb művet ehhez. Ugyanakkor kérdésesnek látom a pünkösdi-karizmatikus mozgalmon kívüli használatát, bibliakezelését és teológiai megállapításait is.