Azok persze, akik Asimovon szocializálódtak lehet, hogy húzni fogják a szájukat: keresztény sci-fi? Hát az meg mi a fene? Én viszont jól szórakoztam, amikor C. S. Lewis kozmikus trilógiáját olvastam.

A trilógia első részében, a Csendes bolygóban, Ransom, aki egyetemi oktató és lelkes turista, az egyik éjszakai szálláskeresése közben emberrablás áldozata lesz. Elrablóit ráadásul még ismeri is. Valamilyen szinten céljukat is, de kérdés, hogy mennyire mer szembe nézni saját félelmével, hogy egy idegen bolygón kiszolgáltatják az ott lakóknak? A bolygón, a Malacandrán bolyongva kell szembesülnie az emberiség egészének terhével, a bűnnel, és azzal a kérdéssel is: vajon el tud-e számolni önmagával és az általa képviselt Csendes bolygóval ennek a bolygó vezetője előtt.

A trilógia második részében Ransom úticélja a Perelandra. A főhős egy fantasztikus világba csöppen, ami legkevésbé sem hasonlít a földi világhoz. Ennek egyik oldala az a jó értelemben vett érzékiség, ami átlengi a bolygó egészét, és a másik pedig, hogy ezt a bolygót nem érte utol a bűn romboló munkája. Aztán lassan kiderül Ransom küldetése is: meg kell próbálnia megvédeni a bolygót a hasonló elbukástól. De el lehet-e mondani a „jó és rossz tudásának” következményeit egy bűntelen világban? Lehetséges-e erőszak nélkül felvenni a küzdelmet egy erőszakos betolakodóval?

A trilógia utolsó kötete, A rettentő erő már nem visz el bennünket újabb bolygóra, maradunk az öreg Földgolyón. Hőseink egy fiatal házaspár, akik egy egyetemi városban éldegélnek. A városi egyetem vezetői a maguk kis elefántcsont tornyukban alakítják ki sajátos elképzeléseiket a világról. Ám az egyetem környezetében hamarosan megjelenő KKK kutatóintézet, ezeket az elveket a végsőkig végrehajtja, és embertelen környezetet alakít ki a városban. Hogyan lehetséges felvenni a küzdelmet egy technológiával és pénzzel ellátott intézettel, ami saját rendőrséggel, manipulált sajtóval, sőt emberfeletti kapcsolattal szorítja sarokba az embereket? Mi köze ennek Merlin hatalmához? És hogyan lehet meggyógyítani egy házasságot, ha mind a két fél fontosabbnak tartja a karriert, mint a másikra figyelést?

Jó olvasást mindenkinek!