kollekció

Details

Written by: Brátán János

Category: kollekció

Published: 05 May 2022

Hits: 18154

• jogfilozófia
• valásszabadság
• konferencia

Először is bocsánat mindenkitől! Ezt a szöveget még 1996. tavaszán írtam másodéves teológus hallgató koromban. Kéretik ennek megfelelően olvasni!]

Korunk egyházainak társadalomban betöltött szerepét általában szociológiai vagy politikai szempontból szokták vizsgálni, s ezek az elemzések sokszor megelégednek az elmúlt néhány év, esetleg évtized fejlődésének a felvázolásával. Ha a gyökerekig leásunk, sokkal hitelesebb lesz az általunk kialakított kép.

Az európai fejlődés korlátai - A római örökség

A Római Birodalom romjain felépülő Európa fejlődését a római örökség határozta meg. A világhatalom bűvölete, a Római Birodalom újra felállításának eszméje Nagy Károly Frank Birodalmától kezdve napjaink Egyesült Európájáig kísértő vízió az európai történelemben. Az európai államok jogrendjének az alapja a római jog, amelynek rendező elve a tulajdon védelme. Sajátos fintora a történelmi fejlődésnek, hogy a sokáig egyeduralkodó kereszténység a Szentírásból tudhatott volna egy másik alternatíváról, hiszen a mózesi jogrend az embert és az ember védelmét helyezte a középpontba. Az örökség harmadik, el nem hanyagolható része Róma kultúrája, gondoljunk csak az írásbeliségre.

Az egyházak társadalmi szerepét vizsgálva azonban ezeknél sokkal fontosabb szempont Róma vallási öröksége, a politikával átitatott vallás. Külsőségeket tekintve elég, ha csak a pápa Pontifex Maximus címére, vagy a Nap nagy napjának, a vasárnapnak a megünneplésére, vagy a Nap születésének és Jézus Krisztus születésének karácsonynapi összemosására utalok - amelyek minden bibliai alapot nélkülöznek. E lépéseknek az volt a célja, hogy harmonikus módon foglalja egybe, egyetlen közös intézmény keretébe - a kereszténység nevében - a birodalom egymással vetélkedő vallásait, s megkönnyítse a tömegek részére egy új, egységes államvallás felvételét.

Ezen túl azonban sokkal súlyosabb az állam és az egyház összefonódásának az eszméje. A Római Birodalomban azt tekintették jó állampolgárnak, aki a vallási életben is részt vett, akár meggyőződésből, akár színből. Az állam ezzel túllépte hatáskörét, hiszen amikor azt mondja, hogy csak az elismert egyházon belül lehetséges vallásszabadság, akkor korlátozza az egyik legalapvetőbb emberi jogot, s olyan feladatokat vállal magára, amelyekhez nincsenek eszközei. Az állam ha bűncselekményért büntet, helyesen teszi. De mit tesz az erkölcsi vétségekkel és olyan gondolatokkal, amelyek csak az ember szívében fogannak meg? Képes-e egy működő jogrend megbocsátani, ha a vétkes megbánta, amit tett? És képes-e eldönteni, hogy valóban megbánta-e? Tudjuk, hogy a legfejlettebb országokban - így hazánkban is - a bíróság már az indítékot is mérlegeli, de a legnagyobb erőfeszítések mellett sem kerülhet minden indíték napvilágra - s ez a tény nem egyszer igencsak megnehezítette a bírák feladatát.

Az államvallás nem csak korlátoz, de türelmetlen is. Ezt a kereszténység jól ismerhette - a pogány Róma az első századokban rohamosan terjedő új vallással nem bánt kesztyűs kézzel. A keresztény aposztáziát követően az üldözött egyházból néhány évtized alatt üldöző egyház lett. Theodosius császár 380-ban "katolikus" keresztényeknek nevezi a hivatalos hitvallást elfogadókat, a többieket azonban az esztelen, az őrült, sőt az eretnek jelzővel illeti, akiket egyelőre az isteni bosszúnak ad át, de ha módjukban lesz, maguk is gondoskodnak majd megbüntetésükről. Hogy módjuk lett, azt a történelem bizonyította - történészek százmillióra becsülik azoknak az áldozatoknak a számát, akik a vallás és a lelkiismeret szabadságáért életükkel fizettek.

A kegyesség látszatát Róma gondosan őrizte. Békességet, biztonságot ígért, amikor a hellenista oikoumené szellemében cselekedett. A kultusz politikai értelme, hogy államvallásként egyesítse a különféle nemzetiségekhez tartozó, különféle istenségeket tisztelő alattvalókat. Az uralkodó kultuszának meghonosítása a vallás teljes szekularizálódását és a politika szolgálatába állítását hozta magával.

Alapvetően ez az örökség határozza meg az európai államok társadalmi fejlődését. Az állampolgárok gondolkodásmódját az aktuális politika is ezzel itatta át, s mind a polgárok társadalomban betöltött szerepe, mind az egyházak szerepe egy előre megírt forgatókönyv szerint haladt. Európa e tekintetben mind a mai napig kényszerpályán halad, s az aki mer másként gondolkodni, tenni, elébb-utóbb összeütközésbe kerül az állammal, a vallással és a társadalom egészével.

---

Magyarország kényszerpályán - "A zsákutcás magyar történelem"

A magyar társadalmi fejlődés irányvonalát is a fent vázolt római örökség határozza meg. Ráadásul a "felülről korlátos" európai fejlődést sem érte el - Nyugat-Európa társadalmi szerkezeteinek klasszikus formája közül egyik sem fejlődött ki Magyarországon.

Az államalapítástól a reformációig az állam és az egyház szoros egybefonódása volt jellemző. Szent István kiépítette a feudális egyház államegyház-jellegű szervezetét. Államalapító királyunknak elévülhetetlen érdeme abban van, hogy megszervezte az országot. A nyugati egyházhoz való csatlakozás - politikai indítéka miatt - a lelkiismereti és vallásszabadság korlátozása volt, hiszen az ország lakosságának nem elhanyagolható része vált a keleti kereszténység követőjévé a bizánci rítusú térítő papok munkája nyomán. István ezzel a lépéssel - csakúgy mint Konstantin vagy Mohamed - az egyéni szabadságjogokat az államérdek alá rendelte. Csak az lehetett jó állampolgár, aki alávetette magát az egyházi előjogokat előíró törvényeknek: megtartotta az ünnepnapokat és a vasárnapot, fizette a tizedet az egyháznak, elfogadta az egyház felügyeleti- és döntvény jogát társadalmi kérdésekben. A középkor hosszú évszázadain keresztül vallásszabadságról nem beszélhetünk, sőt az államegyháztól való elszakadást az állam bűncselekménynek tekintette.

Magyarországon a XVI. század közepe táján lényegében győzött a reformáció, bár a három részre szakadt ország két keresztény uralkodója közül egyik sem állt a reformáció oldalára. Ezután két vonulat figyelhető meg a Türelmi Rendeletig. Egyrészről a katolikus főpapság és az udvar érdekszövetsége közös ellenségként harcolt a reformáció ellen; más részről a reformáció hirdetői pedig sorozatos szabadságharcokkal küzdöttek a protestáns egyházak státusának és működésének biztosításáért. Végül is az ellenreformáció alatt az ország jelentős része rekatolizált, s a protestáns vallás követőinek száma csökkent. Jogi helyzetük rendezetlensége miatt - Erdélyt kivéve - általános üldözésben, zaklatásban volt osztályrészük.

II. József uralkodása idején következett be fordulat, a Türelmi Rendelet kiadásával. E rendelet a vallások teljes egyenlőségét mondta ki a törvény előtt és a hivatalviselésben. Az uralkodó fokozatosan csökkentette a klérus befolyását: feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek nem lelkipásztorkodással, tanítással vagy betegápolással foglalkoztak. Biztosította az állampolgároknak azt a jogot, hogy hite miatt senkit ne lehessen zaklatni vagy büntetni. A Türelmi Rendelet azonban nem állította helyre a protestánsok alkotmányos jogait: a katolicizmust továbbra is uralkodó vallásnak, a protestantizmust pedig megtűrt vallásnak tekintette. A protestánsok helyzetét csak II. Lipót rendezte az 1790-91. évi országgyűlésen.

A Nagy Francia Forradalom után nemzetközi viszonylatban változott meg az egyházak helyzete: a trón és oltár szövetségét a pápaság első számú szolgálóleánya, Franciaország rúgta fel. Megszüntetve a hátrányos megkülönböztetéseket lehetővé vált az egyházak közötti teljes egyenlőség is. A múlt század reform országgyűlései során Magyarország is modern állammá alakult, ahol jogegyenlőség és a bevett vallásfelekezetek közötti teljes egyenjogúság uralkodott. A reformkori valláspolitika nem választotta szét az államot és az egyházat, hanem a bevett protestáns egyházakat is integrálta ebbe az összefonódásba. Ezzel a katolikus egyház feudális kiváltságait alaposan megnyirbálta, s az állam-egyháziasságát lényegében megszüntette.

A XIX. században új protestáns kisegyházak jelentek meg hazánkban. Jogi helyzetüket az 1895:XLIII. tv. hivatott rendezni, amely bizonyos keretek között lehetővé tette a szabad vallásgyakorlatot. A törvény kibővítette a támogatott egyházak csoportját, a katolikusok, reformátusok, evangélikusok és unitáriusok mellett ezt a státuszt kapták meg az eddig csak tűrt görög-keleti egyházak, valamint az izraeliták. A felsorolt egyházakon túl a többiek is elismertethették magukat, azonban államilag támogatott egyházakká, felekezetekké nem lettek, csak megtűrte őket az állam.

A két világháború között fokozatosan illegalitásba kényszerültek a megtűrt kisegyházak, s a keresztény-nemzeti politika a zsidó-törvények bevezetésével törvényen kívül helyezte az izraelitákat is.

A háború befejezése után, 1947-ben hozott új vallási törvényt a Magyar Országgyűlés. Ez rendelkezett - amint az a törvény címében is benne foglaltatik - a bevett és elismert vallásfelekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennálló különbségek megszüntetéséről. Lehetővé tette, hogy minden egyházat és felekezetet különbségtétel nélkül be lehessen jegyezni. A törvény által biztosított keretek nem voltak hosszú életűek: 1951-ben létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt, amelynek feladata az állam és az egyházak közötti kapcsolat fenntartása lett. Az állam azzal lépéssel, hogy megszüntette a Művelődési Minisztérium vallási ügykörét, s felállította a hivatalt, gyakorlatilag centralizálta az egyházak ellenőrzését. Az ÁEH az MSZMP által meghatározott ideológiai harc kiszolgálója lett; az egyházakba beépítette embereit, s ahol ezt az egyház tagjai szóvá tették, kizárásokkal illegalitásba kényszerítette őket. Ezzel párhuzamosan néhány felekezetet (nazarénusok, Jehova Tanúi) nem, illetve csak nagyon későn ismert el az állami vezetés. Az egyházakhoz tartozás - ha nem is mindig nyíltan és erőszakosan - negatív megkülönböztetést jelentett a szocialista Magyarországon. Éppen ezért az egyházak - csakúgy mint az elmúlt évszázadokban - nem tudták betölteni szerepüket a társadalmi életben.

 

---

Az egyházak társadalomban betöltött szerepe ma - Új lehetőségek, régi beidegződések

A demokratikus átalakulás az egyházak jogi státuszát is megváltoztatta. Az 1989. október 23-án kihirdetett új alkotmány alapvető emberi jogként deklarálja a lelkiismereti és vallásszabadságot, s kimondja az állam és az egyházak szétválasztásának elvét is, amely döntő fontosságú az egyházak társadalmi szerepvállalása szempontjából, hiszen csak így biztosítható az önkéntes társadalmi szerepvállalás az egyházak részéről. Az alaptörvény szellemében született meg az 1990:IV. tv. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról. A törvény kimondja a felekezetek közötti teljes egyenlőséget, s az egyházzá alakulás feltételét száz természetes személyhez, alapszabályhoz, ügyintéző és képviseleti szerv megválasztásához köti. Ezzel a törvény a világ egyik legjobb vallásügyi törvényévé vált, s lehetővé tette, hogy az egyházak saját maguk határozzák meg a társadalomban betöltött szerepüket.

A jogszabályok létrehozása, megváltoztatása pusztán politikai akarat és a parlamenti többség meggyőzésének kérdése. De az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása korántsem ilyen látványos, gyors folyamat. Igaz ez az egyházakról kialakított kép esetében is. Az lehet, hogy hazánkban az egyházak győztesként kerültek ki az őket évtizedeken keresztül szorongató ideológiai harcból, de az emberek koránt sem fogadták kitörő örömmel azt a vallási tarkaságot, amely a fordulat utáni Magyarországon kirajzolódott. Jól példázza ezt a létező ellentmondást az egyházakról kialakult kép: az állampolgárok jogilag egyenlő egyházakat általában - az évezredes gyakorlatnak megfelelően - két csoportba osztják: egyházak és szekták. Némileg liberálisabb felfogásúak három csoportról beszélnek: történelmi egyházak, kisegyházak és szekták. Sajnos nagyon kevesen tudják elfogadni a törvényben rögzített jogot: az egyházak között nincs különbség. Néhány évvel ezelőtt éppen ez volt az egyik kiemelkedő politikai vitakérdés, az ún. "szekta-kérdés", amikor kétségbeesett szülők irányítottak rágalomhadjáratot néhány egyház ellen, s az Országgyűlés helyt is adott ennek a törvénysértő megkülönböztetésnek olyan módon, hogy a destruktívnak minősítettek számára nem adott állami támogatást. Szomorú, de az egyházak társadalmi szerepvállalásának egyik legnagyobb akadálya az állampolgárok régi beidegződése. Mivel az állam hosszú évszázadokon keresztül megkülönböztette az egyházakat, az emberek még jó néhány évtizedig így fognak gondolkozni.

Felvetődik a kérdés: milyen szerepet töltenek be az egyházak? Alapvető funkciójuk az emberek vallási életét irányítani, vezetni, segíteni. Legfontosabb szerepük is ebben van: hozzásegíteni a hívőket szürke hétköznapjaik helyes életvezetéséhez. Éppen ezért az egyházak társadalmi jelenléte nagyon sok esetben tagjai által betöltött szerepekkel egyenértékű. Bármilyen szószékről elhangozhat bármilyen tanítás, a hétköznapokban csak akkor jelenik meg, ha a prédikációt hallgatók megvalósítják az elhangzottakat. Az egyházak - sőt bármiféle hitek, képzetek - társadalomban való megjelenésének kérdése tudatszociológiai kérdés, ezt megvizsgálni külön tudomány. Annyit azonban minimálisan mondhatunk, hogy a fent vázolt áttét miatt az egyházak tanításai elég nehezen és későn jelennek meg a köztudatban, a megszokás miatt viszont elég nehezen is kopnak ki onnan.

A vallási élet irányításán túl az egyházak megjelennek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a karitatív tevékenységet stb. területén. A népegyházak kultúrában való jelenlétének újjáéledése a társadalmi átalakulás egyik alappillére lett, hiszen a népi vallásosság megőrzésével a magyarság identitását is megőrizték. E mellett előremutató néhány helyi kezdeményezés, amely istentiszteleti keretek között ad helyt - ingyen! - a kultúrának, akár zenéről, akár irodalomról legyen szó.

A rendszervált(oz)ás után egyre több egyház igényelte a közoktatásban való részvételt. Annak ellenére, hogy az állami iskolákról az egyházi iskolákra való átállás nagyon sok esetben nem volt fájdalommentes, mégis elmondhatjuk, hogy az így kialakított iskolák elit oktatási intézményeknek számítanak, s még mindig jóval nagyobb rájuk az igény, mint amekkora a kínálat. Véleményem szerint az egyházi iskolák magasabb színvonalát sok esetben nem a magasabban képzett oktatói gárda adja, hanem a szemlélet mássága, az itt dolgozó tanárok jó része valódi hivatástudattal rendelkezik, s a személyes törődés miatt a "futószalag-szerű" állami iskolákhoz képest jó néhány többlet szolgáltatást is tud nyújtani diákjainak.

A törődés a kulcsszó az egészségügy és a karitatív tevékenységek esetén is. Az állami intézményekben a szolgáltatások alanyi jogon "járnak", elvárjuk őket; itt az önkéntesen vállalt áldozat magasabb színvonalúvá, emberközpontúbbá teheti ezt a tevékenységet.

De miért ezeken a területeken jelennek meg az egyházak? A kultúra, az oktatás, az egészségügy, a karitatív tevékenységek, a szociális védőháló finanszírozása mind-min az állam alapvető kötelezettsége, állampolgáraitól éppen ezen funkciók ellátásáért szed adót. A pénzügyi nehézségek idején az állam ezeket a funkcióknak a körét szűkíti, alapvető kötelezettségeitől vonul vissza. Az egyházak az így keletkező űrt - többek között erkölcsi szerepvállalásukból adódóan - próbálják betölteni. Az állam még tovább megy: az egyházak tevékenységét finanszírozza abból a meggondolásból, hogy a ráfordított összeg így jóval nagyobb valószínűséggel jut el a rászorultakhoz. Egy részről nem kell eltartania egy állami apparátust, más részről építhet az egyháztagok önkéntes áldozatvállalására is.

Az egyházi ingatlanok visszaadása is végső soron ezt célozza meg. Az átadott iskolák, napköziotthonok, szociális intézmények költségei mind-mind az egyházak nyakába szakadnak. Így az állam jóval olcsóbban tudja működtetni őket. Az eddigieket megvizsgálva világossá vált, hogy az állam és az egyház esete a "róka fogta csuka" példameséjére kezd hasonlítani, gazdasági tekintetben egyre inkább egymásra szorulnak. Az egyházak az egyre több magukra vállalt "állami" funkció miatt az államtól egyre több támogatást igényelnek és kapnak.

Súlyosabb és kényesebb kérdés az egyházak politikai szerepvállalása. Meg kell állapítanom, hogy ma Magyarországon az egyházak közvetlenül nem vesznek részt a politikai életben. Ahogy a társadalmi élet egészére, így e területre is igaz az, hogy az egyházak csak közvetetten vannak jelen a politikában. E jelenlétet némileg torzítja, hogy egyes politikai pártok, érdekcsoportok célkitűzéseik, nevük, jelszavaik megfogalmazásában gyakran használnak olyan jelzőket, kegyes szófordulatokat, amely jellemzően az egyházak sajátja. E sajátos egybeesés, s a sajtó időnkénti torzításai miatt az átlag polgár szemében úgy tűnhet, hogy az egyházak aktívan politizálnak, vagy az egyházak célkitűzéseit egyes politikai célkitűzésekkel azonosítja. Fájlalom, de az egyházak sokszor maguk is ludasak a kialakult helyzetben! Nem emelik fel a hangjukat az ilyen összemosás ellen, s ez nagyban rontja annak hitelét, amit képviselnek.

---

Jelenből a jövőbe - Az ökumenizmus. A vallásszabadság újra értelmezése.

Az egyházak társadalmi szerepvállalásának van egy közös gyűjtőmedencéje: az ökumenizmus. Az "oikoumene" szó jelentése: az egész lakott föld. Az ökumenikus mozgalom célkitűzése az összes keresztény egysége, a felekezeti megosztottság botrányának megszüntetése, illetve a kereszténység hitelének visszaállítása az egész világon.

Az ökumenizmus eszmeisége szerint a keresztény egyházak vonatkozásában igazságról csak többes számban beszélhetünk. Aki ezt nem hajlandó elfogadni, azt automatikusan a lelki gőg, a szeretetlenség, az elbizakodottság jelzőivel illetik. Az ökumenikus mozgalomban részt vevő egyházak kölcsönösen Krisztus Egyházának ismerik el egymást, s ezért elítélnek és kiküszöbölnek mindenfajta prozelitizmust (egyik egyházból a másikba való áttérést). Ez azonban a véleménynyilvánítás szabadságát csorbítja, és mélységesen elítéli az egyházak missziós elhívatását. A meglévő tanítási különbségek, eltérések tisztázása helyett szervezeti egységet próbál létrehozni. Az ökumenizmus az emberiség jövőjéről pozitív képet fest, s nem csak megengedi, de szorgalmazza a világi hatalmakkal való együttműködést a békés és egységes világ megteremtése érdekében. Az egyházak aktív politikai és társadalmi szerepvállalását segítve gyakorlatilag előkészíti az utat ahhoz, hogy az állam és az egyház újra összefonódjon.

Az egyházak közül az egyik már magára is vállalta a feladatot, hogy a kialakuló új egység élére lépjen:

"Istennek ezen egyetlen egyházában már kezdetek óta támadtak bizonyos szakadások. Ezeket az apostol súlyosan korholja és elítéli. A későbbi századokban még nagyobb nézeteltérések támadtak, és éppen nem jelentéktelen közösségek különültek el a katolikus egyház teljes közösségétől; ebben többnyire közrejátszottak az emberek bűnei mindkét oldalról. Ámde akik manapság születés útján kerülnek be az ilyen közösségekbe, és e közösségek által részesülnek Krisztus hitében, már nem okolhatók az elkülönülés bűne miatt. Testvéri tisztelettel és szeretettel zárja szívébe őket a katolikus egyház. Azokat ugyanis, akik hisznek Krisztusban, és szabályszerűen részesülnek a keresztség szentségében, már bizonyos - jóllehet nem tökéletes - közösségi kapcsolatba kerültek a katolikus egyházzal. (...)

Különvált testvéreink azonban, sem egyénenként, sem közösségenként vagy egyházanként, nem élvezik azt az egységet, amellyel Krisztus akarta megajándékozni mindazokat, akiket egyetlen testbe és új életre szült újjá, feltámadásában részesítve. Az egységet hangoztatja a Szentírás és az egyház tiszteletreméltó hagyománya. Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el. Hitünk szerint a Péter vezetése alatt álló egyetlen apostoli kollégiumra bízta az Úr az Újszövetség összes javait, hogy ezekből hozza létre a földön az egy krisztusi testet; ebbe kell teljesen beleépülniük mindazoknak, akik már valamiképpen hozzátartoznak Isten népéhez." (Határozat az ökumenizmusról, "Unitatus Redigrentatio", in II. Vatikáni Zsinat tanításai)

A II. Vatikáni Zsinat az "aggiornamento" (gyorsítás, modernizálás) jegyében kezdődött és telt el. Célkitűzése az volt, hogy az egyház felzárkózzon korához. Róma valóban lépést váltott, főként stílust váltott. Elvei azonban a régiek maradtak. Jól példázza ezt a vallásszabadságról szóló nézete is:

"Ez a vatikáni zsinat, gondosan figyelembe véve azokat az emberi igényeket, elhatározta, hogy nyilatkozik róluk... Ezért vizsgálja az egyház hagyományát és tanítását, amelyekből mindig, a régivel összhangban álló, újat hoz elő... Hitünk tárgya, hogy ez az egyedül igaz vallás a katolikus és apostoli egyházban áll fenn, és hogy ezt az egyházat bízta meg az Úr Jézus: vigye el az igaz vallást minden emberhez... Minden embernek pedig kötelessége, hogy - különösen Istenre és az ő egyházára vonatkozóan - keresse az igazságot, s azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá. ... Hasonlóképpen kinyilvánítja a zsinat, hogy ez a kötelesség az embereket lelkiismeretükben érinti és kötelezi; nem is hathat másképpen az igazság, mint csakis magának az igazságnak az erejével, mely szelíden, mégis erőteljesen hatol az elménkbe. Továbbá az a szabadság, amelyet az emberek Isten köteles tiszteletének teljesítéséhez követelnek nem jelent mást, mint a kényszertől való mentességet a polgári társadalomban; a vallásszabadság tehát érintetlenül hagyja azt a hagyományos katolikus tanítást, hogy az embernek és a csoportoknak erkölcsi kötelességük keresni az igaz vallást és Krisztus egyetlen egyházát. Végül, a zsinat a vallásszabadságról tárgyalva tovább szándékozik fejleszteni az újabbkori pápák tanítását a személy sérthetetlen jogairól, valamint a társadalomnak jogokon alapuló rendezéséről. (...)

Ezért az államhatalomnak el kell ismernie, hogy a szülőknek joguk van igazi szabadsággal megválasztani az iskolákat vagy a nevelés egyéb intézményeit; e választási szabadságuk rovására viszont nem róhatók rájuk, közvetlenül vagy közvetve, igazságtalan terhek. De sérelem éri a szülők jogát akkor is, ha gyermekeiket olyan iskolai előadások hallgatására kényszerítik, amelyek nem felelnek meg a szülők vallásos meggyőződésének, vagy olyan kizárólagos nevelési irányt kényszerítenek a gyermekekre, amelytől a vallásos képzést teljesen távol tartják. (...)

Ebből következik, hogy nem szabad az államnak erőszakkal, megfélemlítéssel vagy más módon polgáraira ráparancsolni bármelyik vallás követését vagy elvetését, vagy akadályozni valakit abban, hogy egy vallási közösségbe belépjen vagy azt elhagyja. Még inkább az Isten akarata ellen irányul az, és a személy meg a népek családjának jogát sérti, ha bármi módon erőszakot alkalmaznak a vallás eltörlésére vagy visszaszorítására, az egész földön, valamely vidéken vagy egy meghatározott csoporton belül. (...)

A vallásszabadság joga a társadalomban valósul meg, ezért bizonyos szabályok korlátozzák.

Minden szabadság gyakorlásánál szem előtt kell tartani a személyes és a társadalmi felelősség erkölcsi elvét: az erkölcsi törvény az egyetemes embert és a csoportokat arra kötelezi, hogy a maguk jogainak érvényesítésénél legyenek tekintettel mások jogaira, mások iránt való kötelezettségeikre és mindenkinek közös javára. Mindenkivel szemben kötelez az igazságosság és az emberiesség. A polgári társadalomnak joga van az önvédelemre a vallásszabadság ürügyén elkövethető visszaélésekkel szemben: kiváltképpen az államra tartozik a megfelelő védelem biztosítása. (...)

Krisztus hívei lelkiismeretük alakításánál gondosan vegyék figyelembe az egyház szent és biztos tanítását. Mert Krisztus akaratából a katolikus egyház az igazság tanítója: az a feladata, hogy hirdesse és hitelesen tanítsa az Igazságot, aki Krisztus, és hogy tekintélyével rámutasson az erkölcsi rendnek magában az emberi természetben gyökerező alapelveire és igazolja azokat." (Nyilatkozat a vallásszabadságról "Dignitatis Humanae", in II. Vatikáni Zsinat tanításai)

Láthatjuk, hogy mit jelent a vallásszabadság újraértelmezése. Róma úgy értelmezi a vallásszabadságot, mint az egyén kötelességét arra, hogy Istent keresve a római katolikus egyházat találja meg; és mint saját szabadságát arra, hogy lelki primátusát fenntartsa! Róma csak ott türelmes, ahol tehetetlen.

 

---

Egyházak 2010-ben Magyarországon - Két lehetséges alternatíva

Magyarországon az állam és az egyházak kapcsolata felemás. Jogi szempontból biztosítva van elválasztásuk, gazdasági jellegű összefonódásukat fentebb már vázoltam. A két alternatíva is itt keresendő: vagy teljesen szétválnak az állami és az egyházi funkciók, vagy a kettő teljes összefonódása következik be.

Reményteljesebb alternatíva az első. Az egyházak lemondanának az állami támogatásról, különösen arról a részéről, amit hitéletük finanszírozására kapnak. Ezzel párhuzamosan az állam bővítené az adókból leírható egyházi támogatások körét, átszervezné az adózás struktúráját, hogy a polgárok szabad akaratukból, önkéntesen támogassák egyházaikat. Az állam újra visszavonulna azokra a területekre, ahonnan kivonult (oktatás, kultúra, egészségügy stb.) és meghagynák az egyházaknak azt a lehetőséget, hogy ne az állami szolgáltatások helyett, hanem mellett töltsék be az általuk felvállalt társadalmi szerepeket.

A második alternatíva a valószínűbb. Az egyházak nem fognak lemondani az állami támogatásról, hanem mind nagyobb összeget igényelnek a költségvetéstől. Az állam ezt a lépést meg is teszi, hiszen gazdasági kényszerére hivatkozva egyre több területről fog visszavonulni. Az egyházak erejét szervezeti szövetségükben is erősíteni fogja, a pápaság primátusa alatt egymás kebelére borulnak az egyházak. Ez a látványos vallási egység - amely közel két évezredes szétszakadozottságot szüntet meg - sokakat megtéveszt. Az új egységet látva az emberiség többsége ismét kívánni fogja, hogy a kereszténység zászlaja alatt egy új korszakot kezdje. Az egyházak átveszik az állami funkciókat, s maguk a kormányzati körök is kívánatosnak tartják ezt a "házasságot". Az állami funkciók átvétele után a politikai vezetés az egyesült vallás kezébe kerül.

Ez az új szövetség azonban nem lesz örök életű. Csakúgy, mint az első - trón és oltár szövetsége - ez is halálra van ítélve. Az egyesült vallás valójában nem képes megoldani az emberiség problémáit. S az emberek - ha túl későn is - rá fognak döbbenni, hogy zsákutcába kerültek. Végső elkeseredésükben vezetőjük, a vallás ellen fordulnak, s csakúgy, mint a Nagy Francia Forradalom idején, a félrevezetett tömegek mindenféle vallásosságot elítélve, az ateizmus követőivé lesznek...

Nehéz megítélni, hogy ezek a folyamatok lejátszódnak-e hiánytalanul az elkövetkező másfél évtizedben. Elgondolkoztató azonban, hogy 2010-re - a gazdasági jólét reményében - rákényszerülünk-e a második alternatívában bemutatott kényszerpályára? Jó árat fizetünk-e a "biztos jövő" reményében a Vatikán által irányított Egyesült Európához való csatlakozásért, ha annak az ára a lelkiismereti és vallásszabadság feladása lesz?

1996. március 12.

/vége/

Details

Written by: Brátán János

Category: kollekció

Published: 31 August 2021

Hits: 4792

Forrás: Szunyogh Szabolcs: Világvallások Magyarországon, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997, 61. o.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék , ő a teremtője és vezérlője minden teremtménynek, ő alkotott és ő fog alkotni mindent.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, egyetlen és nincs egység, mint ő semmi tekintetben és ő egyedül Istenünk, aki volt, van és lesz.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, nem test és nem ragadható meg testi mértékkel és nincs hozzá hasonló.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, az első és utolsó.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, egyedül méltó arra, hogy imádkozzunk hozzá, és rajta kívül nincs senki méltó arra, hogy imádkozzunk hozzá.

Én hiszem teljes hittel, hogy a próféták minden szava igaz.

Én hiszem teljes hittel, hogy próféciája Mózes tanítónak - béke vele -, igaz volt, és hogy ő atyja a prófétáknak, aki előtte voltak és akik utána jöttek.

Én hiszem teljes hittel, hogy az egész Torá, amely ma kezünkben található, ugyanaz, amely adatott Mózes mesterünknek, békesség vele.

Én hiszem teljes hittel, hogy ez a Torá nem cseréltetik fel és nem lesz más Torá a Teremtőtől, áldassék a neve.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, tudja az ember minden cselekedetét, és minden gondolatát, amint megmondatott: aki alkotta együttesen szívünket, az megérti minden tettünket.

Én hiszem teljes hittel, hogy a Teremtő - áldassék -, jót tesz azokkal, akik megőrzik parancsolatait, és megbünteti azokat, akik áthágják törvényeit.

Én hiszem teljes hittel a Messiás eljövetelét, és ha késlekedik is, várok Rá minden nap, hogy eljön.

Én hiszem teljes hittel, hogy lesz halottak feltámadása, abban az időben, amikor akarja a Teremtő, áldassék a neve, és magasztaltassék emléke mindvégig és örökké.

 

Details

Written by: Brátán János

Category: kollekció

Published: 27 August 2021

Hits: 4655

• abortusz

Válogatott bibliográfia az abortusz-kérdéshez

• Az élet kultúrájáért - A Magyar Katolikus Konferencia körlevele a bioetika néhány kérdéséről, Szent István Társulat, Budapest, 2003
• Bridwell, Debra: Gyermekre vágyva, Bátorítás a meddőség fájdalmával küzdőknek, Harmat, Budapest, 2016
• Gaizler Gyula - Nyéky Kálmán (szerk.): Bioetika, Gondolat, Budapest, 2003
• Glóner Rózsa: Halál helyett az élet kultúrája - Abortusz és eutanázia, Magánkiadás, Róma, 1997
• Gresz Miklós: Az abortusz, Magzatvédő Társaság - Szent Gellért, Szeged, 1990
• Haeberle, Erwin J.: Szexualtás, Athenaeum 2000, Budapest, 2006
• Hámori Antal: A humánembrió védelme erkölcsteológiai szempontból, Jel, Budapest, 2008
• Horn, Trent: Abortusz - 20 kérdés - 20 válasz, Mission is Possible, Budapest, 2020
• Kiss János: Az abortuszról - Érvek és ellenérvek, Cserépfalvi, Budapest, 1992
• Ménesi Balázsné (szerk.): Bioetikai útmutató fiataloknak, MÉCS Családközösségek, h.n., 2014
• Ney, Philip G. - Peeters-Ney, Marie A.: Abortusztúlélők, Agapé Életvédő Alapítvány - Koionia, Kolozsvár, 2001
• Rákóczi István: Az abortusz, SubRosa, Budapest, 1997
• Rasamen, Paivi: Mit gondoljunk az abortuszról?, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2021
• Sándor Judit (szerk.): Abortusz és ... , Literatura Medica, Debrecen, 1992
• Schaffler Orsolya: Gyermekáldás természetesen - Beszélgetések a NaPro Technológiáról, Magyar Kurír, Budapest, 2017
• Szabó A. Ferenc: Az abortuszkérdés és a magyar társadalom századunkban, Magyar Napló, Budapest, 1999
• Weber, Helmut: Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest, 2015
• Willke, John C., Willke, Barbara: Abortusz - Kérdések és válaszok, Marama Tha 2000 Alapítvány - Pro LIfe Hungary, Budapest, 1998

Details

Written by: Brátán János

Category: kollekció

Published: 06 August 2021

Hits: 4388

Vallások, egyházak, felekezetek és világnézeti "izmusok" ABC rendben

adventizmus * buddhizmus * hinduizmus * iszlám * judaizmus * kereszténység * mormonok * ortodox kereszténység * tao * vallás