Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender - Családbarát megfontolások a nemek forradalmáról c. könyve 2017-ben jelent meg a Heti Válasz Kiadónál.
A könyv ékes bizonyítéka annak, hogy a jelenlegi politikai paletta jobb oldalán is van cinizmus, szarkazmus és trollság. A könyv témaválasztását - ti. a gender-zavarodottságot - helyesnek tartom, ugyanakkor a belbecs inkább hasonlít egy blogbejegyzés-gyűjteményre, mint monografikus munkára. (Ez persze nem baj, csak megjegyzés.)
A könyv lényegében hat fejezeten keresztül mutatja be azt a nonszensz dolgot, amit ma a feminizmus, a gender-kutatás, az LMBTQ-mozgalmárok és az abortuszhoz való viszonyunk jelent. Így egy-az-egyben, mintegy 200 oldalon látva több év eseményeit, meglehetősen gyomorforgató olvasmány. Ugyanakkor azt is el tudom mondani, hogy a leírtak 90%-a számomra semmi újat vagy meglepőt nem jelentett.
Kiemelkedően jónak tartom azt, hogy ez a könyv a normalitás mellett áll ki. És nem csak a liberális és baloldali megközelítési módot, hanem a konzervatív félreéléseket is legalább annyira kritika alá vonja. (Persze ettől még egy szélsőséges feminista nem fogja kiegyensúlyozottnak látni a könyvet.)
Tetszett, hogy a feminizmus kritikája mellett - Kopp Mária nyomán - a familizmust, mint fogalmat is bevezeti. Rámutat arra, hogy ezek a címkék sokszor nem fedik a valóságot, pusztán egy-egy (szélsőséges?) szeletét mutatják be. A nőiség megélésének lehetőségeiről írva megláthatjuk a boldog, önmegvalósító, szingli nő "ellenpontját", a boldogtalan, önmegvalósító, szingli nőt is, ami rámutat arra, hogy az, aki nem valódi belső meggyőződésből választja a karriert és az önmegvalósítást, annak lényegében igen komoly problémákkal kell szembenéznie. Érdekes és öröm volt látni a nagycsaládok védelmét célzó fejezetet. Itt egy gondolatot emelnék ki, ami megragadt bennem: a konzervatív, nagy(obb) családi modell és a karrier is összeegyeztethető, ha a gyermekvállalást megfelelő időben, azaz "korán" kezdi az anyuka, mert 40-45 éves korára már jó eséllyel túl van családi kötelezettségein, és még mindig előtte áll legalább két évtizednyi karrierépítési lehetőség. Az ezzel ellenkező szokásos gyakorlat az, hogy későn, karrier építés után, 40-45 évesen próbálnak gyermeket vállalni a karriert először építő nők, s ekkor szembesülnek a ténnyel: a biológiai órájuk már lejárt a gyermeknemzés terén.
Az LMBTQ is felszínre kerül - kényszerből - a könyvben. Szerintem elég pontosan rámutat arra, hogy nem jó az a megközelítés, hogy azért tartsunk egy embert értékesnek, mert ilyen vagy olyan a szexuális orientációja. Nagyon úgy tűnik, hogy a könnyűzene nagyágyúi között, homoszexualitásukat felvállalók, pl. Freddie Mercury, Elton John, George Michael is értéket tett le - ezzel szemben Conchita Wurst csupán "melegsége" okán lehetett győztes a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Ugyanígy helyre rakja az "out of context" kijelentését Ferenc pápának, ami szerint: "Ki vagyok én, hogy megítéljem őt?" - mármint a homoszexuálist. A "szivárvány ötven árnyalatát" bemutató fejezet után magáról a szexualitásról és az ahhoz való viszonyunkról is ír a szerző. Ebben számomra a legdurvább az egyik valóságsó (sic!) felemlítése volt, ahol lényegében párkapcsolati erőszakot mutatott be az általam megnevezni nem kívánt televíziós csatorna. Érdekes volt újra szembesülni a ténnyel: itt mintha nemigen akadt volna egyetlen jogvédő sem, aki ezt problematikusnak érezte volna és lépéseket tett volna.
Az utolsó, talán legszívszorítóbb fejezete a könyvnek az abortusz kérdésének néhány esetét dolgozza fel. Már akkor is, de még most is fel vagyok háborodva azon az ajánláson, hogy egy gyermeknek több joga van ahhoz, hogy megismerje a származását, mint az élethez. Ezért az ENSZ "hadat üzent" az inkubátoroknak és élénken emlékszem én is arra az esetre, amikor felszólították Lengyelországot, hogy ne használják a megszületett, de nem kívánt gyermekek megmentésére, mert a szülők ismerete nélkül a felcseperedő gyermekek számára identitásválságot okozhat ez.
Összegezve: Szőnyi Szilárd bizonyos értelemben tabudöngető könyvet írt, sajátos stílusban. De talán épp ez a stílus teszi számomra csupán olvasmányélménnyé és nem referenciakönyvvé a Föltámadott a gender kötetét.