Hidász Ferenc szerkesztése a vásárló megtévesztése, bár jelen esetben inkább örül neki a vásárló, mintsem, hogy bosszankodna: többet kap, mint amit várt. Ugyanis ez a kis könyv nem csak Szárovi Szent Szerafim életével és tanításával foglalkozik, hanem más egyebeket is leír.
A gyűjtemény bevezetőjét Barsi Balázs írta. Az azt követő hagiográfia (Szárovi Szent Szerafim legendája) bemutatja Szerafim (szül. Prohor, de szerzetesként a Szerafim nevet vette fel) életét.
A könyv legerősebb fejezete a tanításait tartalmazó rész (Szárovi Szent Szerafim intelmei). Ez 31 kulcskifejezés köré gyűjtve mutatta be azt, hogy Szerafim mit tanított, illetve mit tartott fontosnak az ortodox atyák tanításából. A témák rettenetesen nagyok: Isten, hit, remény… az elme megőrzése, a tevékeny és szemlélődő élet, stb.
A szent imádságba bevezető gondolatait Szerafim atya imaszabályzata címen olvashatjuk. A gondolatokon túl imádságokat is közöl, amik nekem szinte kivétel nélkül ismerősek voltak az ortodox imakönyvből. A Beszélgetés a keresztény élet céljáról c. fejezet pedig A Szentlélek megszerzése c. könyvéből. De ezzel a „bemutató-fejezeteknek” koránt sincs vége, a Szerafim atyához nem köthető A zarándoknak, az imádság keresőjének elbeszéléséből c. fejezete pedig A zarándok elbeszélései c. híres ortodox könyvből.
Szárovi Szent Szerafim ereklyéinek megtalálásáról szól a „Téli Húsvét” Oroszföldön c. fejezet. Számomra nagyon vicces volt, hogy az akkoriban épp vallástörténeti és ateista múzeumként működő szentpétervári Kazanyi Székesegyházban adták át az ereklyéket. Hofi: Azért kedveskedik a Párt az Egyháznak, mert már az Isten pénze sem elég.. :-D
Végül egy kakukktojás: Egy orthodox imádság a római katolikus hagyományban c. fejezet, amiben Szíriai Szent Izsák: A világról való lemondás c. prédikációjának az áttételeként ismerhetjük meg az Anima Christi (Krisztus Lelke, szentelj meg engem) imádságot. (Szerintem Szíriai Szent Izsák az Egyetemes Egyház, és nem az Ortodox Egyház szentje, mivel a még egységes Egyházban élet és alkotott a 7. században.)
A főszöveget alapos végjegyzetek támogatják meg, amik alapvetően két irányba mutatnak: bemutatják, hogy Assisi Szent Ferenc életében is megtaláljuk azokat a jellegzetes pontokat, amik Szárovi Szent Szerafimnál is megjelennek; illetve rengeteg ortodox háttérismerettel segítik e jegyzetek a megértést.
Annak ellenére, hogy Oroszországban a második legnagyobb szentként tisztelik, szinte teljesen ismeretlen Szárovi Szent Szerafim életműve. Ez a kis könyvecske ezt a hiányt pótolja.