Eredendően kétezer évvel ezelőtt menekültem meg, amikor Isten Fia testet öltve emberré lett és felajánlotta Önagát mint tökéletes áldozatot az egész emberiségért, legyőzve a bűn erejét a Kereszten és lerombolva a halált az Ő csodálatos Feltámadásával. Minden nap megmenekülök azáltal, hogy elhatározott szándékkal követem Jézus példáját minden egyes élethelyzetben, amiben magamat találom, azáltal, hogy a paradicsomra nem csak egy valamikori célként tekintek, hanem mindennapos tapasztalatként az önmegtagadásban, a betöltekezésben, az Eucharisztián keresztül, az engedelmességben, mások szeretetében, Krisztussal. Meg fogok – Uram irgalmazz! – menekülni a Nagy és végső Ítéletben, amikor számot adok az életem minden cselekedetéről, amikor ez világossá válik: tényleg együtt működtem-e azzal kegyelemmel, amit nagylelkűen adományba kaptam. Ki az közülünk, minden értelmet meghaladóan áldottak közül, aki szükségét érezheti biztosítani azt, hogy a jutalom a választásainkra való tekintet nélkül, ingyen és bérmentve miénk legyen? Ki merészel közülünk lustán leülni a mi ígéretünkkel, a Vőlegény hívásának feltételeit megértve, ameddig a sötétben lámpásainkból kifogyhat az olaj?
Személyes megmenekülésem félelemmel és reszketéssel azokon a felelősségeken keresztül munkálódik ki, amelyeket Isten a legjobbnak gondolt elém tenni. A vámszedő példáján okulva, aki a mellét verte és elnézésért könyörgött, óvatos vagyok azt feltételezni, hogy nálam van meg mások lelki életének megoldása. Leginkább azt tehetem, hogy saját botrányos tökéletlenségemre összpontosítva maradok, tiszteletben tartva barátot és ellenséget egyaránt, hisz mindenki Isten képmására teremtetett, Krisztus Jézus élő ikonjaiként. Megosztom a hitem, igen, de nem kötelezettségből; a lélek, amely önmagára talált nem tehet róla: tanúskodnia kell az ilyen örömről. Állandó bizonyságtételem megmutatkozik a szolgáló cselekedeteken keresztül, az egyetértésben Krisztus parancsával, hogy szeressük Istent és a felebarátainkat. Szüntelenül imádkozom a bátorításért: megharcolni a jó harcot, megtartani a hitet – legutolsó leheletemig ezen a földön.
Molly Sabourin