Alan Sokal - Jean Bricmont: Intellektuális imposztorok - Posztmodern értelmiségiek visszaélése a tudománnyal c. könyvében találtam egy javaslatot, ami arra szolgál, hogy hogyan lehetne javítani a kommunikációt a természettudósok és a másik oldal, jelen esetben társadalomtudósok és bölcsészek között.
A jelenlegi javaslat jó néhány olyan elemet is tartalmaz, ami szerintem a teremtés vs. evolúció, a vitájához, a vallásközi párbeszédhez és a világnézeti vitákhoz is értelmes módon hozzájárulhatna. Mármint, ha mindkét fél komolyan venné.
A pontok:
1. Jó tudni, hogy miről beszél az ember. A javaslat szerint az értelmiségieknek (mindkét oldalon) oda kéne figyelni, hogy a másik miről beszél. Ehhez azonban elkerülhetetlen bizonyos technikai felkészültség, különösképpen, ha természettudományos kérdésekről van szó.
2. Nem minden szükségképpen mély, ami homályos. Értelmes gondolatokat szabatos megfogalmazás mellett lehet és kell is átadni, bár itt felmerül az a kérdés, hogy hol kezdődik a szükséges szakmai zsargon.
3. A tudomány nem egy "szöveg". Nem érthető metaforaként, pontos jelentése van az ott elhangzottaknak.
4. Ne majmoljuk a természettudományokat. A társadalomtudománynak és a filozófiának is megvannak a saját módszerei, nem kell ezek helyett görcsös próbálkozásokat tenni arra nézve, hogy természettudományos módszertannak megfelelővé tenni azokat.
5. Ne bízz a tekintélyérvekben! [Kell ezt magyaráznom?]
6. Az eseti szkepszist nem szabad összekeverni a radikális szkepticizmussal. Egy adott elmélet esetében szükség van a szkeptikus hozzáállásra, de teljesen tudományellenes ezt kiszélesíteni olyan módon, hogy a tudományos megismeréssel szembeni szkepticizmussá váljon.
7. A többértelműség, mint kibúvó. A nem egyértelmű szövegeknél felmerül a kétely, hogy szándékos: többféle olvasat lehetőségét kínálja éppen azért, hogy vita esetén egérutat nyerhessünk. E helyett egyértelműen, szabatosan kéne fogalmazni.
[Sokal - Bricmont, i.m., 247-252. o. nyomán.]