A bűnbeesés története a bibliai szövegek egyik legismertebb és talán a leginkább félreértett darabja. A keresztény értelmezések általában az "eredendő bűn" kifejezését is ebből a történetből eredeztetik, s ezzel magyarázzák egyrészt az ember helyzetét, amiben van - másrészről azt, hogy miért is van szükség megváltásra és Jézus Krisztusra.
A következőkben röviden felvázolnám, hogy szerintem miről szól ez a szöveg. [Feltételezem, hogy ismered a szöveget, ha nem, akkor itt az ideje elolvasnod: Teremtés könyve, 3. fejezet.] Előtte azonban...
... téves értelmezések, hozzákapcsolódó tévképzetek:
- A gyümölcs: alma. Semmiféle bizonyítéka nincs ennek a szövegben.
- A fa a tudás fája: tulajdonképpen Isten/vallás a tudástól akarja távol tartani az embert. [Nem, nem a tudásról szól a történet.]
Az ártatlanság elvesztése [bűnbeesés] tulajdonképpen a szexualitás. Nem erről szól a szöveg. [Ugyanígy a kígyó nem a pénisz/fallosz képi megfogalmazása.] - További kapcsolódó téves értelmezés: szó szerint kell értenünk, ez tulajdonképpen egy korábban valóban megtörtént történelmi esemény leírása, történetírás.
A probléma az, hogy a szöveg ezt sem támasztja alá. Olyan mitikus elemeket használ [beszélő kígyó, két különleges gyümölcsű fa, lángpallosos kerub, sétáló Isten], amelyek mindegyike cáfolja a szó szerinti értelmezés lehetőségét. Ráadásul a szó szerinti értelmezést propagáló teista értelmezők épp a teizmus legalapvetőbb, Istennel kapcsolatos tanításaikat kénytelenek feladni, ha így értelmezik: itt Isten nem mindenütt jelenvaló, nem mindentudó és nem is mindenható.
A szöveg mitikus, ezen túl pedig etiológia [ok-okozati összefüggéseket magyarázó szöveg]. A szöveg néhány implicit kérdése:
- Miért halunk meg? [Másképp fogalmazva: Miért nem élünk örökké?]
- Miért olyan nehéz az élet, az emberi munka, az élethez szükséges dolgok megszerzése?
- Miért fáj a szülés?
- Miért van az asszony a férfi alárendelve?
A szöveg egy négyes tagolású történet, amit ha színpadi eseményként fogunk fel, akkor a következőképpen osztható fel:
- 0. szín: Isten parancsa - még a 2,15.17-ben,
- 1. szín: a kísértés,
- 2. szín: a számonkérés,
- 3. szín: a kiűzetés.
Talán vágjunk rögtön a közepébe, a 2. színbe!
A számonkérés egy sajátos hierarchiát rajzol le: Isten felelősségre vonja a férfit, aki áthárítja azt az asszonyra, aki pedig tovább hárítja a kígyóra. Vegyük észre, hogy ebben a felállásban gyakorlatilag egy ideálisnak kikiáltott patriarchális rend uralkodik. Feltételezésem szerint a szöveg egyik tanulsága az, hogy ezt a nézetet akarja megerősíteni, vagy megalapozni.
Vegyük észre, hogy az Isten által kimondott átkok épp fordítva hangoznak el. Magyarázatot nem kér a kígyótól - már kapja is a maga részét. Azután az asszony és a férfi is.
A kígyóra kimondott átkot a keresztény értelmezők egy része az ún. ősevangélium kifejezéssel illeti. E szerint a megváltás történetének egy röpke pillanatképe vetül fel: a paradicsomot elvesztett ember nem csak a küzdelmet kapja meg, hanem a bekövetkező aranykor reményét is abban a próféciában, ami szerint az asszony magva [értsd: Jézus Krisztus] a kígyó [értsd: Sátán] fejére tapos. A szöveg ezzel szemben csak küzdelemről beszél, nem reményről. Célja csupán annyi, hogy értelmezze az ember számára az élet nehézségeit anélkül, hogy különösképpen reményt adna.
Most térjünk vissza az 1. színbe!
Vegyük észre, hogy Isten nincs jelen és a férfi is passzív szereplő.
A kígyó szerepeltetése - öntudatlanul is - nagyon jól kiválasztott: az ember, főemlősként prédája az óriáskígyóknak és a komoly méreggel rendelkező mérges kígyóknak. Ösztönös félelmük a majmoknak és az embereknek távol tartja ezektől a mérhetetlenül intelligens hidegvérű ragadozóktól.
A kígyó azonban nem csak félelmetes, ravasz is. Figyeljük meg, hogy az általa feltett kérdés olyan benne foglalt állítást tartalmaz, ami egyszerűen nem hagyható szó nélkül: "Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról se egyetek?" A kérdésben megfogalmazott állítás nyilvánvaló hamissága ad alapot ahhoz a bizonyos végzetes beszélgetéshez és cselekedethez, ami a paradicsomból való kiűzetéssel végződik. A ravaszság szépsége: ha az asszony szó nélkül hagyja azt, amit a kígyó mond, akkor tulajdonképpen egyet ért azzal a váddal, ami megfogalmazódik benne. A válasza azonban eltér ahhoz képest, amit a 2,16 és 17 tanúsága szerint Isten mondott a férfinak - még az asszony megteremtése előtt!
[Furcsa egy helyzet: a 2,18-25, a nő megteremtésének és a házasságnak a története a figyelmes olvasó számára nyilvánvalóvá teszi egy redaktor [szerkesztő] keze munkáját. Hasonlóképpen a 3,20-ban megnyilvánuló anakronizmus. Az asszony elnevezésének azon a ponton semmiféle értelme nincs.]
"Meg se érintsétek" - tette hozzá az asszony a bibliai szöveg szerinti parancshoz képest. Az isteni parancs relativizálása végül - a kígyó bátorításával társulva - a parancs megszegéséhez vezetett. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem a kígyónak volt-e igaza, hogy azt állította: nem halnak meg? Vegyük észre, hogy Isten szerint "azon a napon ... meghalsz". Ez viszont a történet szerint nem következett be, csak a paradicsomból való kiűzetés.
A kulcs: a fa!
A történet megértésének a kulcsa a fa. Korábban említettem, hogy téves tudás fájaként említeni. A pontos elnevezés: a jó és gonosz tudásának a fája. Isten maga így nevezi, a kígyó bátorításában azt állítja, hogy Istenhez hasonlóvá lehetnek, ha esznek belőle - és az asszony szerint "bölccsé tesz".
A jó és gonosz tudása nem más, mint annak a képessége, hogy eldöntsük: mi a jó és mi a rossz; azaz a kérdéses fa tulajdonképpen azt jelenti ebben a mitikus történetben, hogy ki az, aki dönthet etikai kérdésekben. A tét tehát nem kisebb, mint annak eldöntése, hogy az ember saját maga eldöntheti-e, hogy mi a jó és mi a rossz neki - vagy alkalmazkodnia kell egy felsőbb hatalomnak, elfogadva annak a játékszabályait pusztán azért, mert ő mondja ki vélt vagy valós törvényadó hatalmánál fogva a parancsot.
Ez - modern kifejezéssel élve - metaetikai kérdés, ugyanis nem arra kérdez rá a történet, hogy egy adott cselekedet jó vagy rossz, helyes vagy helytelen - hanem ezeknek a szabályoknak a forrására. Ezt egy picit még tovább gondolva eljuthatunk odáig is, hogy vajon az így kiadott etikai szabályok miért lesznek helyesek? Önmagukban lesznek-e helyesek - vagy pedig azért, mert a megfelelő felsőbb hatalom szájából hangoztak el? [Magyarán a "Ne ölj!" parancs önmagában helyes, vagy azért helyes, mert Isten mondta?]
A kortársaknak szóló üzenet
Megítélésem szerint a bűnbeesés történetének a jelenleg ismert, szerkesztett változata valamikor a babiloni fogság után keletkezhetett, Nehémiás vagy Ezsdrás korában [tollából]. Feltételezhető, hogy a szöveg által boncolgatott alapkérdés egy anarchiából és alávetettségből újraszerveződő patriarchális társadalmi rend megalapozását célozza. Véleményem szerint ez egy teokratikus diktatúra bevezetésének a propagandaszövege azzal a céllal, hogy a kortársakkal elfogadtassa az új rendet: etikai és társadalmi kérdésekben az ember nem dönthet, hanem Isten és az ő nevében tevékenykedő vezetők lesznek azok, akik eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz ebben a társadalmi berendezkedésben.
Mai tanulságok
Úgy látom, hogy két roppant fontos kérdéskört érint a mai társadalomra nézve is ez a szöveg.
Az első a metaetikai kérdések újra és újra felvetése: Ki hozhat törvényeket? Ki mondhatja meg egy modern társadalomban, hogy mi a jó és mi a rossz? A jelenlegi jogi szabályozás, a képviseleti demokrácia gyakorlata szerint elvben a minket képviselő megválasztott politikusok hivatottak arra, hogy a társadalmat szabályozó törvényeket megalkossák. Az etikai válaszok már nem ilyen egyszerűek: a többszörös egymásra hatás miatt bizonyos etikai normákat törvényi úton is kikényszerít a mai társadalmi berendezkedés. [Többszörös egymásra hatás: pl. vallások hatása a közvéleményre és a politikára - és vissza.] A trend, amivel foglalkozni kéne: egyre inkább "kisorolni" azokat az etikai kérdéseket a társadalmi rendszabályok által szabályozott rendszerből, amelyek nem szükségesek a normális és szabad működéshez [minimalizált szabályozás].
A második felvetődő problémakör a vallási és társadalmi hagyományok ütközése a modern társadalmi berendezkedéssel.
A vallás képe kizárólagos: az egész világot nézi, értelmezi, aminek csupán részhalmaza a társadalom. Ezért feljogosítva érzi magát arra, hogy a társadalmi kérdésekben meghatározó legyen. Ezzel szemben a szekularizált társadalom a választás szabadságát helyezi előtérbe, az emberi alapjogokra építkezhetnek a vallások és világnézetek [V1, V2, ... Vn], azonban az ezekben megjelenő kizárólagosságokat össztársadalmi szempontból elutasítja.
A monoteista vallások bűnfogalma és a modern társadalom bűncselekmény fogalma nem fedi egymást. [A korábbi társadalmi rendben ez így volt]. A minimalizálásra törekvés miatt a szekularizált társadalom jogrendszere bizonyos cselekményekre [és gondolatokra, beszédaktusokra] vak, csak a jog által leírt eseményeket [jogeseményeket] látja jogilag megítélhetőnek. Ennek értelemszerűen csak egy része lesz bűncselekmény, ami viszont csak részben egyezik a vallások bűn fogalmával. A saját hagyományukat magukkal hozó vallásos képzetek képviselői megpróbál[hat]ják elérni azt, hogy a saját bűnfogalmukat azonossá tegyék a jogi szabályozás bűncselekményeivel. Egy modern társadalomban valószínűleg ezt élesen el kell utasítanunk.
A békés egymás mellett élés feltételrendszere az, ha a vallások és képviselőik elfogadják ezt a kettősséget. Ha valami bűn, de nem bűncselekmény, akkor az csak a saját holdudvarán belül értelmezhető és "torolható" meg. Téves és veszélyes a nem az adott valláshoz tartozó embereken számon kérni az ilyen meggyőződéseket. Talán még kínosabb a bűncselekmények azon része, amit a vallás nem tart bűnnek. [Ezt még a kereszténységben meglévő gyónási titok tovább terheli.] Valahogy el kell fogadtatnunk a vallások tagjaival az, hogy amit a vallásuk nem tart bűnnek, de a jogrendünk szerint bűncselekmény, az ellen kötelező fellépnünk.
Véleményem szerint ennek az egyszerű összefüggésrendszernek a megértése, átgondolása sokat segíthet abban, hogy a modern társadalomban mind többen boldoguljanak és megtalálják a saját világnézetük szerinti boldogságukat.