A tudomány és a filozófia az elmúlt 2500 éves történelme során alapirányultságát tekintve 180 fokos fordulatot vett. Miközben korábban az emberi megismerés tárgya a világ egésze és a mögöttes mozgató alapelv (arkhé) volt, addigra mára a megfigyelések centrumában a jól lehatárolt rész áll.
Bár sokszor tűnhet úgy, hogy a tudományos (elsősorban természettudományos) és a hozzá kapcsolódó technológiai fejlődés miatt az ember is fejlődik, azonban egy picit is átgondoltabb megfigyelés után tapasztalhatjuk, hogy ez koránt sincs így. Bár azt gondolnánk, hogy az ember például etikai téren fejlődött, hiszen szelídebb lett, észre kell azonban vennünk azt, hogy már régen nem egy mögöttes elv iránymutatásai a mozgatórugója a cselekvésnek, hanem a céltalanságában megvalósuló jóléti praktikum. A társadalmi rend alapvetően jutalmazza a békés belesimulókat, míg az ellenszegülőket bünteti. S teszi ezt nem alapelvek mentén, hanem pusztán a jogi normák adta kereteken belül.
A filozófia kiüresedése a modern korra a filozófiai és tudományos megközelítés természetes következményeként is leírható. Míg a filozófia a világ egészét kívánta megragadni, így a fizikai világot is természetfilozófia néven, addig a természettudomány a maga sajátos megközelítésével és módszertanával kiszakította magát ebből e keretből. Az egyre specializáltabb területek egyre specializáltabb megközelítési módjai a filozófiára is visszahatottak: a filozófia nagy egésze is elaprózódott. A különféle megközelítésű iskolák közül a logikai pozitivista vagy neopozitivista megközelítés szempontjai szerint a filozófia mára csak hét filozófiai ágra tagolandó:
- ismeretelmélet,
- filozófiai logika,
- metodológia,
- metafizika,
- elmefilozófia,
- filozófiai etika és
- esztétika.
Az ismeretelmélet – más szóval: episztemológia – tárgya a tudás. A tudással kapcsolatos alapvető ismereteinket próbálja feltérképezni, azaz megfogalmazni azt, hogy mi a tudás természete (hogyan működik az ismeretszerzés) és mik azok az alapok (források) amikre a tudás építhet.
A filozófiai logika az ítéletalkotás kérdéskörével foglalkozik. Lényegében a logikus érvelés tulajdonságait vizsgálja, így például azt, hogy mi egy kijelentés, mi az igazság, mikor érvényes egy kijelentés, milyen előfeltételezések (premissza) és végkövetkeztetések (konklúzió) lehetséges a logikai érvelések során.
A metodológia – tkp.: módszertan – a tudományos ismeretszerző tevékenységet vizsgálja. Ezt jelenleg nem általánosságban teszi, hanem a konkrét fizikai világban megjelenő jelenségek vizsgálatánál használt kutatási módszertanokat bírálja. Elhatárolja az indukció (levezetés) problémáját, vizsgálva az igazolhatóság (verifikáció) és a cáfolhatóság (falszifikáció) kérdéskörét. A természettudományok tárgykörét behatárolandó a természeti törvények, a realizmus (valóságosság) és instrumentalizmus (a valóság megismerhetőségében kételkedő irányzat) viszonyrendszerét.
A metafizika – tkp. a fizika utáni, fizikán túli – elsődlegesen a létezőkre (ontológia) és azok tulajdonságaira kérdez rá. Tipikus tárgyai: a látszat és valóság viszonya, az ok-okozati összefüggések jellege, az idő, a szabadság kérdése, és ide tartozik az univerzálék (általános, egyetemes jegy) és a szubsztancia (minden létező változatlan ősalapja) fogalma is.
Az elmefilozófia az elme természetére kérdez rá. Lényegében ez a tárgykör korábban test és lélek viszonyrendszerét vizsgálta meg, mára inkább agy és tudat kettősségének a kérdéskörével foglalkozik. Határterülete a pszichológia, az agykutatás fiziológiája, és alapvetően a tudat jelenségét és természetét próbálja meg leírni.
A filozófiai etika a gyakorlati cselekvés értékének kritikai vizsgálatára törekszik. Lényegében egy adott cselekvés vagy szándék helyességét és helytelenségét próbálja megítélni a normatív (mértékül szolgáló) erkölcsi elméletek talaján. Ezen túl vizsgálja az etika etikán túli (metaetika) kérdéskörét is, azaz azt, hogy milyen elvek, tételek, fogalmak és levezetések mentén születnek meg azok az értékítéletek, amelyek ezt a kritikai vizsgálódást lehetővé teszik.
Az esztétika a természeti és művészeti szép aspektusait kutatja. Célja az, hogy megvizsgálja magát az esztétikai tapasztalatot és ítéletet, bevezessen művészetfilozófiai fogalmakat, és ehhez kapcsolódóan bemutasson a művészet értékelését leíró elméleteket.
Felhasznált irodalom:
- Grayling, A. C. [szerk.]: Filozófiai kalauz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997.