Bár a Biblia ezer szállal kötődik a nyugati zsidó-keresztény tradícióhoz, megállapítható: egy alig-alig forgatott könyvről van szó. Pedig sem a történelmünk, sem a kultúránk nem ismerhető meg a legalapvetőbb bibliaismeret nélkül. Könnyű lenne azt mondani és erre buzdítani: olvassuk el a Szentírást! Személyes tapasztalatokból is merítve, ez a mintegy 1100 oldalas könyvtár olyan távol áll már a 21. századi ember gondolkozásától, hogy így érezzük: segítséget kell nyújtanunk a Biblia megismeréséhez. Mivel a kultúra magába szívta a Biblia történeteit — megjelenítve ezt festészeten, költészeten, zenében — az út akár megfordítható is: a társművészeteken keresztül is megismerkedhetünk a Biblia alapvető történeteivel és mondanivalójával.
A Biblia alapüzenete
A fordított megközelítési mód — ti., hogy a kultúra felől közelítünk a Bibliához — magában rejti annak a veszélyét, hogy elkalandozva a történetek és személyek sokasága között, nem látjuk meg azt a fő üzenetet, amit a keresztény Bibliát olvasó ember felfedezhet és megérthet. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ezt most röviden, három festmény kapcsán megismertessük.
A probléma
Michelangelonak a Sixtus-kápolna mennyezetén található hatalmas képprogramja tökéletes bevezetés lehetne az egész Biblia bemutatásához. A sok freskó közül azonban csak egyet választottunk ki, a címe: Bűnbeesés és kiűzetés a Paradicsomból.
Michelangelo: Bűnbeesés és kiűzetés a Paradicsomból
A Biblia legelső fejezetében (Teremtés könyve, első fejezet, 31. vers) azt olvassuk, hogy az ember teremtésével lett teljessé a mű, "Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott." Felvetődik a kérdés: Miért nem tapasztaljuk ezt? Erre a választ az ún. bűnbeesés története mondja el.
Michelangelo képének közepén, a középpontban, egy fa áll, ami szimbolikusan jeleníti meg a problémát, amibe az ember került. A fa a jó és rossz tudás fája. Még Teremtés könyve második fejezetében a Paradicsomkertbe helyezett fával kapcsolatban figyelmeztette Isten az embert, hogy ne egyen erről a fáról, mert meghal. Ha belegondolunk, talán rögtön rájövünk: a fával kapcsolatos konkrét parancs hátterében egy egészen más kérdés áll. Ki szabja meg az ember számára az alapvető szabályokat? Kinek van ehhez joga? A teremtő Istennek, vagy valaki másnak?
Vegyük észre, hogy a fa nem egyszerűen "a tudás fája", hanem a "jó és rossz tudásának a fája", azaz valamilyen értelemben etikai szimbólum. S vegyük azt is észre, hogy az ember tudása csak egy új betolakodó taggal növekszik: a rossz tudásával. Ezek azok az előzetes információk, amiket tudni és átgondolni kell a kép és a bibliai történet elemzésekor.
A kép címének kettőssége a műben is megjelenik: bal oldalán a bűnbeesés, jobb oldalán pedig a kiűzetés mozzanata látható.
A bűnbeesés mozzanatának három szereplője, Ádám, Éva és a Kígyó más-más helyzetben látható. Ádám tevékeny munkában: bal kezével megragadja és húzza lefele az ágat, hogy közelebb kerüljön a tiltott gyümölcshöz. A Kígyó felcsavarodva található a fa törzsére, eleje mint egy meztelen női alak jelenik meg, aki erőlködve nyújtja Éva felé a tiltott gyümölcsöt. Éva féloldalt támaszkodva, felhúzott lábakkal szinte szenvtelenül nyúl visszafele a tiltott gyümölcsért.
A bűn és a bűn büntetése szorosan összefonódik mind a bibliai történetben, mind a freskón. A kiűzetés mozzanatát szintén három személy, az angyal, Ádám és Éva jeleníti meg. Az angyal egy karddal a fa mögül jelenik meg, és eltávolítja a Paradicsomkertből az első emberpárt. Éva a kép jobb oldalán összegörnyedve menekül, de még visszanéz a fára Ádám védelme alatt. Ádám elfordítja a fejét, kezét védekezőn emeli fel és lép el a teremtésének világától, hatalmas űrt hagyva a fa (a Paradicsomkert) és jelenlegi állapota között.
Bár Michelangelo képe lényegi részeket ragad meg a történetből, egy mozzanat azonban ide kívánkozik még. Amikor Isten számon kéri a Kígyót és az ősszülőket, az embert nem hagyja a Kígyó martalékául, hanem rögtön meghirdeti az örömhírt azzal, hogy az Isten-nélküliséget választó ember a Kígyó fogságából is ki akar majd törni — és ez meg is fog valósulni. Teremtés könyvének harmadik fejezetében, a 15. versben ezt olvashatjuk: "ellenkezést vetek közéd [ti. a Kígyó] és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát veszed célba." Éva leszármazottjai között lesz majd valaki, aki széttiporja a Kígyó fejét és megszünteti hatalmát — de ez a szabadító is kígyómarást (halált) szenved majd.
Összefoglalva tehát a bibliai történetet tanulságaival: az ember, mint tapasztaljuk, nem születik paradicsomi állapotok közé: eltávolodott Istentől és az isteni rendtől. Az ember — negatív erők sugallatára — maga akarja meghatározni saját cselekedeteit, önmagának akar törvényt előírni. De ahogy gondolkodásában, beszédében és cselekedeteiben elszakadt Istentől, küzdelmet folytat a negatív erők legyőzése érdekében is, aminek a lehetőségét egy majdani szabadító megjelenésében reménykedve teheti meg Isten beszéde szerint.
A küzdelem
A Bibliát nem ismerők számára természetszerűleg adódik a válasz: mi sem egyszerűbb annál, hogy helyreállítsuk a kapcsolatunkat Istennel, hiszen elegendőek a vallásos cselekedetek vagy egy erkölcsös élet hozzá. És kétségtelen tény: minden kor minden emberénél megjelenik a vágy, hogy az Istentől való elválasztottságát vagy valamiféle rítusban, vagy a lelkiismeretének megfelelő cselekedetekkel szüntesse meg.
A bibliai történetet olvasva láthatjuk, Istennek is volt egy ilyen próbálkozása.
- Kiválasztott magának egy népet, Izraelt, akik Egyiptomban rabszolgasorban éltek és már nem volt hova süllyedniük.
- Kiszabadította őket az egyiptomi rabságból természetfeletti módon.
- Elhívta őket arra, hogy szövetséges népe legyenek és elfoglalják a nekik ígért Kánaánt.
- Alapvető törvényt (Tízparancsolat) adott nekik, hogy azokat az alapelveket tisztázza, amik Isten és ember, valamint ember és ember kapcsolatát rendezik.
- Részletes törvényrendszert adott nekik, kezdve a különféle társadalmi szokásoktól, tisztázva egészségügyi, hadi, szociális kérdéseket, szabályozva a vallás, de még a bibliai történet szerint akkor még nem meglévő királyi jogokat is ideértve.
A dolog azonban nem működött. Az okára jóval később, már a megoldás ismeretében Pál apostol mutatott rá Rómaiakhoz írt levelében:
"Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban mást törvényt észlelek, s ez küzd az értelem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz." (A Rómaiaknak írt levél hetedik fejezetének 21-25. versei.)
A Pál apostol által jóval később leírt problémát már Kivonulás könyvében is érzékelhetjük. Az Izraelnek adott alapvető törvény, a Tízparancsolat olyan kifejezett tiltásokat tartalmaz, amik segítik az ember és Isten, valamint az emberek közötti kapcsolatot. Az első kőtábla tiltásai Istenhez kapcsolódnak: megtudhatjuk belőle, hogy Isten az, aki kihozta a népet Egyiptomból, és senki mást nem szabad Istennek tekinteni. Ugyanígy megtudjuk, hogy tilos Istenről faragott képet (teremtményhez hasonló alakú képzőművészeti alkotásokat) készíteni, tilos ezek előtt leborulni, Isten nevét — lényegében esküdözve — hiába kimondani, valamint nyugalomnapot (szombatot) kell ünnepelni a teremtés, honfoglalás után pedig a szabadulás emlékünnepeként. Az emberek közötti kapcsolatokat szabályozva a Kőtáblán található parancsok előírják a szülők tiszteletét, az élet védelmét (az ölés tilalma), a házasság védelmét (a házasságtörés tilalma), a vagyon védelmét (a lopás tilalma), a tiszta beszéd védelmét (hamis tanúzás tilalma) és végül a más tulajdonának a megkívánását is tiltják. (A Tízparancsolat szövegét két változatban találjuk meg a Bibliában: Kivonulás könyvének 20. fejezetében és a Második törvénykönyv 5. fejezetében.) A Tízparancsolat szövegének kiemelkedő voltát még az is alátámasztja, hogy Isten saját maga készítette el.
Rembrandt: Mózes és a Kőtáblák c. művében Mózes a feje fölé emeli az Isten által elkészített alapvető törvényt. De nem azért, hogy ezt a népnek bemutassa, hanem azért, hogy összetörje.
Rembrand: Mózes és a Kőtáblák
A bibliai történet szerint Mózes a Sinai-hegyen egy felhőbe burkolva kapta meg azokat a törvényeket, amiket ma mózesi törvényként ismerünk. És ugyanitt kapta meg a Tízparancsolatot is, kőtáblákra vésve. A 40 napos hegyi tartózkodása azonban elegendő volt ahhoz, hogy az Egyiptomból kimenekülő és az Isten hangját halló nép elforduljon Istentől. Áron, Mózes testvére a nép kérésére egy aranyborjút készített és azt imádta. (Kivonulás könyve, harminckettedik fejezet) Mózes, amikor megtudta azt, hogy a választott nép már elszakadt Istentől, közbenjár a népért, és a nép előtt pedig végső kétségbeesésében összetöri az Istennel való szövetség alapdokumentumát.
Isten és ember között a kétoldalú szövetség nem működőképes. Az ember a maga választotta vallásosságban próbálja áthidalni ezt a szakadékot annak ellenére is, hogy a lehető legkézenfekvőbb módon kapja meg Istentől a külső segítséget, az Isten törvényét. Ha jobban belegondolunk, a bűneset alapkérdése ismétlődik itt meg, immáron vallásos köntösben, hiszen újra az Istentől való függetlenedést választja az ember. A maga feje után szeretne Istenhez közeledni és nem Isten szabályai szerint.
A választott nép, Izrael esetében ez nem volt kifizetődő. Az Ószövetség egészében innentől mindig azt látjuk, hogy a választott nép elhagyja Istent, amiért Isten megbünteti őket. A büntetés miatt a nép Istenhez könyörög, hogy ne kapja meg a büntetését, amit Isten meg is tesz. És kezdődik újra és újra előlröl az egész.
A Mózes által bevezetett törvényrendszer egyik fontos szelete az Istennel való kapcsolat helyreállításának folyamatát célozta. A főpap, a nép, a politikai vezetők és az egyes ember által elkövetett bűnök bizonyos keretek között elrendezhetőek voltak az áldozati rendszerrel. Ezek azonban nem szüntették meg véglegesen a távolságot Isten és ember között, hiszen az ember őszinte töredelme sem tette lehetővé azt, hogy helyreálljon a kapcsolat Isten és ember között.
A megoldás
Mivel az Isten és az ember között lehetetlen az örökké tartó, helyreállított szövetség — az ember gyengesége miatt —, Istennek más megoldást kellett elkészítenie ennek a problémának az áthidalására. A megoldás az lett, hogy Isten és Isten Fia kötött szövetséget, ami áthidalta azt a szakadékot, ami Isten és az ember között tátogott. Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a küldetését egy sokat idézett bibliaverssel lehet talán legjobban megfogalmazni:
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá." (János evangéliuma, harmadik fejezet, 16-18. versek)
Az Isten Fia— az Isten Báránya —, aki megszünteti a szakadékot ember és Isten között azáltal, hogy elveszi a bűnt az emberről, magára vállalva az azért járó büntetést. A mózesi törvényekben szereplő áldozati rendszer beteljesedéseként Jézus Krisztus az, aki kereszthalálában magára vette az ember (minden egyes ember!) bűnét, feltámadása pedig azt bizonyítja, hogy Isten (az Atya) elfogadta az Ő áldozatát.
Az esztergomi Keresztény Múzeum tárlatán láthatjuk élőben M. S. Mester: Kálvária c. táblaképét, ami Jézus Krisztus kereszthalálát örökíti meg.
M. S. Mester: Kálvária
A képen Jézus Krisztus halálát János evangéliuma szerint jelenítette meg a szerző. A kompozíció középpontja a halott, de még kereszten függő Megváltó, feje fölött Pilátus írásával: INRI — a latin Iesus Nasareus Rex Juaeorum = Názáreti Jézus, a Zsidók Királya — felirattal. A háttérben az ég sötétje, a kereszt aljánál egy koponya és más emberi csontok, amiről a kép címe: Kálvária - Golgota, azaz a "Koponyák hegye".
A képet a kereszt kettévágja: Jézus jobb oldalán (tehát nekünk a bal oldalon) három szereplő látszik, míg a másikon kettő. A halott Krisztusra tekintő vörös ruhás férfi János apostol, a szeretett tanítvány, aki a zöld ruhás Istenszülőt, Máriát támogatja Jézus szavai szerint. (A bibliai történetben Jézus édesanyját a tanítványára bízta.) A háttérbe húzódó nőalak pedig Mária Magdolna, Jézus másik hűséges női tanítványa.
Jézus bal oldalán (nekünk tehát jobb oldalon) katonákat látunk. A jobb szélen lévő katona kitekint a képből a többi katona irányába. Az előterében levő turbános alak pedig talán az a katona, aki így tett bizonyságot Jézus szenvedését és halálát látva: "Ez valóban az Isten Fia volt!" (Máté evangéliuma, huszonhetedik fejezet 54. vers).
A képen nem láthatjuk, de a bibliai történetből tudhatjuk azt is, hogy Jézus Krisztussal együtt két bűnözőt is megfeszítettek. A jobb oldalán megfeszített jobb lator még a kereszten is hozzá fordult, ellenben a másik — a zsidó vezetőkkel és a katonákkal együtt — gúnyolta Őt. Az evangéliumi leírások és ez a kép is mintha Máté evangéliuma huszonötödik fejezetében található, a végső ítéletet megjelenítő kecskék és juhok szétválasztásának példázatát örökítenék meg: a helyreállított kapcsolat Isten és ember között azoknak szól, akik az Ő jobbján állnak —, míg a szakadék véglegessé válik a bal oldalán állók számára.
Mit jelent ez? Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása egy olyan fordulópont a Biblia alapüzenete szerint, ami alapvetően határozza meg minden egyes ember örök sorsát. Ez azonban— János evangéliuma prológusa szerint — nem automatikus. Bár igaz az, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk, mindannyian Isten képmására teremtettünk, azonban nem mindenki Isten gyermeke:
"... akik befogadták [Jézus Krisztust], azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (János evangéliuma, első fejezet, 12-13. vers)
Örök sorsunk tehát attól függ, hogy újjászülettünk-e?
Összefoglalva:
A Biblia alapüzenete három pontot foglal magában.
1. Az ember elszakadt állapotban van Istentől. (Ezt nevezik teológiai szakkifejezéssel eredendő bűnnek.)
2. Az ember a kettejük között levő szakadékot képtelen a maga erejéből áthidalni: sem vallással, sem jó cselekedettel.
3. Az ember és Isten közötti szakadékot Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása szüntette meg, és az ember viszontválaszán múlik az örök sorsa (üdvössége).
A harmadik pontban leírt lépés, azaz a viszontválasz, annyira egyedi az egyes ember élethelyzetére nézve, hogy általános szabályt nem is tudunk leírni, hogy hogyan működik ennek a konkrét realizációja. A Biblia tanítása szerint azonban egyfajta belső bizonyossághoz juthat az az ember, aki ezt az utat választva közel akar kerülni Istenhez. "Aki hisz az Isten Fiában, magában hordja (Isten) tanúságát." (János első levele, 10. vers)
Egy lehetséges realizációs út: a Bill Bright-féle négy lelki törvény.
Hol találom a Bibliában?
Néhány híresebb bibliai részt szeretnénk könnyen megtalálhatóvá tenni.
- Teremtéstörténet
- A világ teremtése
- Az ember teremtése
- Bűnbeesés
- Tízparancsolat
- Karácsony
- Hegyibeszéd
- Miatyánk
- Szeretethimnusz
Nevezetes bibliai szereplők
A legfontosabb bibliai szereplő:
- Jézus Krisztus
A fontosabb bibliai szereplők ábécés sorrendben:
Ábrahám * Ádám és Éva * Dávid * Illés* Izsák * Jákob * Jónás * József * Judit * Káin és Ábel * Keresztelő Szent János * Mária * Mózes * Noé * Pál apostol * Péter apostol * Salamon * Sámson *
Híres bibliai történetek
Néhány híresebb bibliai történet.
- Teremtéstörténet
- Bűnbeesés
- Özönvíz és Noé bárkája
.