A négy lelki törvényt Bill Bright (1921-2003) amerikai evangelizátor dolgozta ki még az ötvenes években azzal a céllal, hogy segédeszköze legyen a szintén akkoriban megalapított Campus Crusade for Christ (Magyarországon: Timóteus Társaság) számára evangelizációs segédeszközként. Ez a segédeszköz lényegében egy gyors út a keresztény hit megismerésére és elfogadására.
Előnyei:
- Gyors, rövid, lényegre törő. Az esetlegesen nagyobb lélegzetvételű teológiai megközelítések nehézkességéhez képest a rohanó világ körülményeihez igazodik.
- Beavatást tesz lehetővé (keresztény szóhasználat szerint: újjászületést, megtérést), mi több, önbeavatásra is alkalmas eszköz.
- Továbbadható — így könnyen válhat jó eszközzé a keresztény evangéliumhirdetés területén.
- Tudati és akarati aktusok mentén avatja be a kívülállót, elkerülve a szokott (zenés) evangelizációk esetleges érzelmi manipulációit.
Hátrányai:
- Gyors döntésre való felhívása esetlegesen nem megalapozott döntés megtételére sarkallhat.
- Az ilyen jellegű, már-már eladási technikaként is felfogható megközelítés visszatetszést kelthet.
- Sajnálatos módon a meggyőzés ma már negatív felhangokkal bír, pedig csak az erőszakot alkalmazó világnézet-terjesztést (a kereszténység esetében: erőszakos hittérítést) kellene elítélnünk. (Megítélésünk szerint ha valaki a saját meggyőződéséről beszél és megpróbálja a saját magának legjobban illeszkedő világnézetet másnak is átadni, ez nem jelent erőszakot.)
- A meggyőzési technikája interperszonális kapcsolatokban már nem tűnik járható útnak. Idegenekkel szemben az előző pont lehet a probléma - ismerősök, barátok esetében pedig az irányított beszélgetésvezetőként való alkalmazása talán sohasem volt normális.
- A 21. század digitális kultúrájához már nem illeszkedik.
- A kereszténység felvételének lényegében csak a kezdő pontját segíti, önbeavatásként vagy elhanyagolt beavatásként nagy a veszélye annak, hogy a lelki életben nem tud tovább növekedni a beavatott.
Ami miatt mégis hasznosnak és fontosnak tartjuk a következő szakaszban megosztani kívánt négy lelki törvényt (szó szerint a Timóteus Társaság kiadványa alapján), az az, hogy ez egy reális módja lehet annak, hogy az Isten-ember közötti szakadékot áthidalhassuk.
A következő szakaszban tehát szó szerint idézzük a kezdő kérdéssel egyetemben a Timóteus Társaság gondozásában megjelent kis zöld füzet nyitókérdésétől Bill Bright négy lelki törvényét a záró gondolatokig.
Ha személyesen megismerhetnéd Istent, érdekelne-e?
Ez a négy tény felvilágosítást ad arról, hogy hogyan ismerheted meg Istent.
1. Első tény. Isten szeret téged, és csodálatos terve van az életeddel.
[A füzetben előforduló idézeteket keresd meg a Bibliában.]
Isten szeretete
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." [János 3,16]
Isten terve
Jézus mondja: "Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." [= ... teljes és tartalmas életet éljenek.] [János 10,10]
Mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb ember mégsem ilyen életet él? Az, hogy...
2. Második tény. Az ember bűnös és elszakadt Istentől, ezért nem ismerheti és nem is tapasztalhatja Isten szeretetét és életére vonatkozó tervét.
Az ember bűnös
"Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének." [Róma 3,23]
Az embert Isten arra teremtette, hogy szoros kapcsolatban legyen Vele, az ember viszont úgy döntött, hogy Istentől függetlenül érvényesíti a saját akaratát, és emiatt megszakadt asz Istennel való kapcsolata.. Ez az önfejűség vagy aktív lázadásban, vagy passzív közönyben nyilvánul meg, ami — a Biblia szerint — az ember bűnös voltának bizonyítéka.
Az ember elszakadt Istentől
"Mert a bűn zsoldja a halál." [Istentől való lelki elszakadás] (Róma 6,23]
Ez az ábra azt mutatja, hogy Isten szent és az ember bűnös. Nagy szakadék választja el őket. Az ember állandóan próbálkozik azzal, hogy elérje Istent és a teljes életet — mindezt saját erejéből, pl. erkölcsös élettel, filozófiával vagy vallással teszi.
A harmadik tény magyarázza meg a szakadék áthidalásának egyetlen módját...
3. Harmadik tény. Jézus Krisztus Isten egyetlen megoldása az ember bűnére. Általa megismerheted és tapasztalhatod Isten szeretetét és életedre vonatkozó tervét.
Jézus helyettünk halt meg
"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." [Róma 5,8]
Feltámadt a halálból
"Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és — ugyancsak az Írások szerint — feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak (Péternek), majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre." (1Korinthus 15,3-6)
Ő az egyetlen út, amely Istenhez vezet
"Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (János 14,6)
Ez az ábra azt mutatja, hogy Isten már áthidalta ezt a szakadékot, amely minket elválaszt Tőle: elküldte Jézus Krisztust, aki helyettünk halt meg a kereszten, hogy megfizesse a bűneinkért járó büntetést.
Nem elég csak ismerni ezt a három tényt...
4. Negyedik tény. Személyesen el kell fogadnunk Jézus Krisztust Megváltónknak és Urunknak, akkor ismerhetjük meg és tapasztalhatjuk Isten szeretetét és életünkre vonatkozó tervét.
Be kell fogadnunk Krisztust
"Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében." [János 1,12]
Krisztust Hit által fogadjuk be
"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." [Efézus 2,8-9]
Krisztust elfogadva újjászületünk
[János 3,1-8]
Krisztust személyes meghívással fogadjuk be
[Krisztus mondja:] "Íme az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz..." [Jelenések 3,20]
Krisztust elfogadni azt jelenti, hogy önmagunktól Istenhez fordulunk, és bízunk abban, hogy Krisztus az életünkbe költözik (megbocsátja bűneinket, és olyanokká tesz, amilyen akarja, hogy legyünk). Nem elég csak értelmileg egyetérteni azzal, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és hogy meghalt bűneinkért. Nem elég érzelmi élményünk sem. Jézus Krisztust hit által fogadjuk el, az akaratunk döntésével.
Ez a két kör kétfajta életet ábrázol:
Melyik kör ábrázolja jobban az életedet? Mit szeretnél, hogy melyik kör ábrázolja az életedet?
A következőkből megtudhatod, hogy hogyan fogadhatod be Krisztust....
Krisztust már most elfogadhatod, hittel imádkozva
[Az imádság Istennel való beszélgetés.]
Isten ismer téged, és nem a szavakat, hanem a szándékot értékeli. Itt egy javasolt imádság:
"Úr Jézus, szükségem van Rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Kinyitom az életem ajtaját és elfogadlak Téged mint Megváltómat és Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátottad bűneimet, és örök életet adtál nekem. Foglald el életem trónját, és formálj olyanná, amilyen akarod, hogy legyek."
Kifejezi ez az imádság azt, amit szeretnél?
Ha igen, akkor mondd el most és Krisztus be fog jönni az életedbe, ahogy megígérte.
Honnan tudhatod, hogy Krisztus az életedben van?
Befogadtad Krisztust az életedbe? A Jelenések 3,20-ban tett ígérete alapján hol van most Krisztus tenálad? Krisztus azt mondta, hogy bejön az életedbe. Lehetséges, hogy félrevezet? Minek alapján tudod, hogy Isten válaszolt az imádságodra? [Istennek és az Ő Igéjének megbízhatósága alapján.]
A Biblia örök életet ígér mindazoknak, akik Krisztust elfogadják
"Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van." [1János 5,11-13]
Köszönd meg Istennek, hogy Krisztus az életedben van, és sohasem hagy el (Zsidók 13,5). Ígérete alapján tudhatod, hogy Krisztus benned él, és örök életed van megtérésed pillanatától kezdve.
De mi van az érzéseinkkel? ...
Ne építs az érzéseidre
Hitünk alapja [tekintélye)]Isten Igéje, a Biblia, nem pedig az érzéseink. Mi hit által élünk: bízunk Istenben és az Ő Igéjében. Ez az ábra megmutatja, hogyan viszonyulnak egymáshoz a tény [Isten és az Ő Igéje], a hit [bizodalmunk Isten és az Ő Igéje iránt], és az érzéseink [hitünk és engedelmességünk következményei]. [János 14,21]
A vonat a kocsival is és anélkül is futhat. Eredménytelen kísérlet volna viszont a kocsival húzatni a vonatot. Ugyanígy mi sem az érzéseinktől függünk, hanem hitünket [bizalmunkat] Isten megbízhatóságába és a Biblia ígéreteibe vetjük.
Most, hogy Krisztust elfogadtad
Abban a pillanatban, amikor befogadtad Krisztust hit által, az akaratod döntésével, sok minden történt, mint például:
1. Krisztus bejött az életedbe [Jelenések 3,20; Kolossé 1,27].
2. Bűnbocsánatot nyertél [Kolossé 1,14].
3. Isten gyermeke lettél [János 1,12].
4. Örök életet kaptál [János 5,24].
5. Megkezdted az a teljes életet, amelyre Isten teremtett [János 10,10; 2Korinthus 5,27; 1Thesszalonika 5,18].
Van-e annál nagyszerűbb dolog, mint Krisztust elfogadni? Szeretnéd megköszönni Istennek, amit érted tett? Maga az, hogy megköszönöd, hitedet tanúsítja.
Hogy új életed a lehető legjobban kibontakozzék...
Javaslatok a hitbeli növekedésre
A lelki növekedés a Krisztusba vetett bizalom következménye. "Az igaz ember hitből fog élni" [Galata 3,11]. A hitben való élet tesz képessé arra, hogy életed minden részletét egyre inkább Istenre bízd, és hogy a következőket gyakorold:
- Naponta imádkozz [János 15,7].
- Naponta olvasd a Bibliát [Apostolok Cselekedetei 17,11]. Kezd János evangéliumával.
- Mindig engedelmeskedj Istennek [János 14,21].
- Tegyél tanúságot Krisztusról életeddel és szavaiddal [Máté 4,19; János 15,8].
- Életed minden részletét bízd Istenre [1Péter 5,7].
- Engedd, hogy a Szentlélek irányítsa és töltse meg erővel mindennapi életedet és bizonyságtételedet [Galata 5,16-17; Apostolok Cselekedetei 1,8].
- Legyél élő tagja Krisztus testének, egyházának [1Korinthus 12,27].
Keress magadnak egy jó gyülekezetet
Isten Igéje arra tanít minket, hogy legyünk egymással közösségben [Zsidók 10,25]. Néhány darab fa együtt vidáma lobog, de ha egyet félreteszel, az magában kialszik. így van ez a többi kereszténnyel való kapcsolatoddal is. Ha még nem tartozol egy gyülekezethez sem, ne várd meg, míg hívnak. Legyél kezdeményező: keress fel egy olyan gyülekezetet, ahol Krisztus Igéjét hirdetik, és Őt követik. Kezdd ezen a héten, és járj rendszeresen.
Ha segítségedre volt ez a füzet, mutasd meg másoknak is.
A további lelki növekedést és személyes kutatást segítő lehetőségek
Ahogy korábban utaltunk rá: a négy lelki törvény önmagában csak a beavatott elindulásához elegendő a keresztény hagyományban. A meghozott döntés után azonban azonnal elakadásokban lesz része, hiszen megélni (realizálni) a maga kereszténységét önmagában egyéb támasztékok nélkül nem igen van lehetősége.
Az általunk ismert "egységcsomagok" a további lelki növekedést segítő eszközök (praktikusan kitölthető munkafüzetek, könyvek). Általánosságban elmondható, hogy az alábbiakhoz segítik hozzá a frissen újjászületett keresztényt ezek az anyagok:
- naponkénti bibliaolvasás,
- rendszeres, naponkénti imádság,
- rendszeres gyülekezetbe járás, és
- bizonyságtétel mások irányába a keresztény hitről.
Az általunk ismert, lelki növekedést segítő "egységcsomagok":
- Bill Bright: Továbbadható alapigazságok (10 füzet a Timóteus Társaság gondozásában),
- A Mahanaim Gyülekezetben használt "egységcsomag",
- Evangelizálás és tanítványság tanfolyam (Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány).
Zárásként még elmondható, hogy a gyors út az emberi kapcsolatokat igénylő lelki növekedésnek is akadályává válhat. Könnyen prédájává lehetünk a közösségen belüli öntudatlan visszaéléseknek. Tapasztalatunk szerint a a tanító-tanítvány kapcsolat szempontjából a tanítóvá válás túl gyorsan következhet be — hisz épp ettől a gyorsaságtól vártuk a lendületes gyülekezetnövekedést —, ám a rövid úton megszerzett ismeretek nem teszik a tanítót sem bölccsé, sem elmélyültté. Ennek viszont kifejezetten a tanítvány látja a kárát: személyiségében és annak fejlődésében zátonyra futhat a nem hozzáértő megközelítés miatt.