Ebben a cikkben a posztkeresztény valláskritika helyzetét és alapelveit szeretném behatárolni alapfokon. Célom az, hogy kapaszkodót jelenthessen az eligazodásban - de nem célom a teljes körű leírás. Álláspontom természetesen vitatható, bár valamiféle programként is felfogható a jelen oldal útirányát tekintve.
A könnyebb megértés érdekében készítettem egy egyszerű ábrát, amivel érzékeltetni szeretném a valláskritika helyét.
Értelmezésem szerint egy kétdimenziós Descartes-koordináta rendszerbe helyezhetők el azok a gondolati rendszer típusok, amelyek közé a valláskritikát magát is besorolom. A koordináta rendszer két tengelye az ismeret és az idő.
Nem véletlen az, hogy nem tudást írok, hanem ismeretet: itt elsődlegesen nem tudományos [természettudományos] ismeretekről lehet csak szó, hiszen maguk a vallási jelenségek sokszor nem konzisztensek a modern természettudománnyal összevetve, de attól még ismeretek birtokában vannak. [Például egy teremtésmítosz ismerete egy vallásos ember számára kielégítő magyarázatot nyújt a világegész létezésének okaként még akkor is, ha a jelenkori tudományos ismeretekkel [=tudás!] ez se nem ekvivalens se nem korrelál.]
Az idő tengely szerintem magáért beszél, úgy érzem, hogy az általam elhelyezni kívánt négy gondolati rendszer típus időbeli egymásutániságát is jól érzékelteti az ábra. Az időtengelyt megosztó szaggatott vonallal azt szerettem volna kiemelni, hogy maguk a gondolati rendszer típusok az ismeretek bővülésével egyidejűleg új dimenziót is adnak, hiszen míg maga a vallás és a teológia egy adott gondolatrendszerhez, valláshoz [pl. kereszténység] köthetően művelhető, addig a modern valláskritika és vallástudomány már nem csak speciális, hanem általános is lehet, azaz több vallás ismeretanyagát dolgozhatja fel olyan módon, hogy abból valamiféle általánosabb, a vallásra, mint jelenségegészre vonatkozó ismeret halmoz fel.
Nagy volt a kísértés számomra, hogy magát a vallást az origóba helyezzem el, de ez szerintem több szempontból is félrevezető lett volna. Egyrészről szándékolt az, hogy a vallásnak is van ismeretdimenziója, még akkor is, ha ez nem ekvivalens a modern természettudomány tudásával, így félrevezető lett volna úgy bemutatnom, hogy az origóból indul ki. Ugyanígy az idődimenzió esetében is félreérthető lenne, hiszen a vallás, mint emberi jelenség nem létezett az idők kezdete óta [akárhogy is definiáljuk azt], maguk a vallások is következményként írják le ezek megjelenését a maguk eredetmítoszaikban, és nem olyasfajta cselekedetekként, amik a világban mindig is létezőek voltak. [Más kérdés az, hogy magukban a vallásos cselekményekben megjelenhet az idők kezdetén működő istenek cselekedeteinek az újra megjelenítése.] Így tehát tartózkodtam attól, hogy a vallást az origóba helyezzem el.
Még egy picit visszatérve az ismeret dimenzióba: az is leolvasható belőle, hogy mindegyiknek van egy bizonyos hatóköre, ami vagy átfed a korábbi jelenséggel - vagy nem. [Most az ábrát nem szemből kell néznünk, hanem oldalról!] Ennek módszertan szempontjából kiemelt jelentősége lehet, hiszen egy adott gondolatrendszer típus elveszítheti a maga kommunikációs csatornáját, ha nem fed át a korábbi ismeretekkel és azokra építeni nem tud. Például valaki lehet kiváló teológiai ismeretek birtokában, de a gyakorlati vallás gyakorlása szempontjában teljesen haszontalanná válik, ha azt nem tudja másoknak a vallás szintjén sem átadni, sem a gyakorlatba átültetni. Ugyanígy akadémikussá válhat a vallástudományos ismeret is, ha azt az átlagember számára - vagy a teológus számára - nem a megfelelő szinten közöljük. A vallástudósok persze ezzel egyre magasabbra építhetik elefántcsont tornyukat, de félő, hogy egy idő után nemcsak az átlagemberre jellemző realitástól kerülnek messze, hanem magától a vizsgálatuk tárgyától, a vallástól is. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartom azt, hogy az általam is művelt valláskritikának a szintje az átlagember számára is érthető legyen.
A négy gondolati rendszer típus
Akkor nézzük meg közelebbről azt a négy gondolati rendszer típust, amit a koordináta rendszerben elhelyeztem azért, hogy érthetőbbé tegyem a valláskritika helyzetét.
A legalapvetőbb, de legtöbbször újra és újra definiálandó kifejezésen, a valláson elsődlegesen itt mint olyan gondolati rendszer típust értek, ami a maga hitképzeteivel mint jelenség jelenik meg. Nem feltétlenül szükséges még az sem - ad absurdum -, hogy akár arról is tudomása legyen a vallásos embernek, hogy a vallás az őt körül vevő világtól különböző entitás. Egy adott vallási hagyományt - értelmezésem szerint - mélyebb teológiai ismeretek nélkül is lehet gyakorolni.
A másik gondolati rendszer típust leíró teológia kifejezés alatt az adott vallás talajáról kinövő, önreflektív, rendszerező ismeretet értek. A teológiát ismerő, vallását gyakorló ember és a vallását teológiai ismeretek nélkül gyakorló ember közül az első a vallásban megjelenő jelenségek értelmezésével is rendelkezik, azt már nem csak naiv, ha tetszik, nem csupán vulgáris módon gyakorolja.
A másik két gondolati rendszer - ahogy már fentebb írtam - nem csak egy-egy adott vallási rendszerhez köthetően működhet, hanem azok határain túllépve egy általánosabb képet alkothatnak a vallás, mint jelenség vizsgálata során.
A valláskritika - ahogy én a kifejezést itt használom - a vallástudomány egyszerűsített, vulgáris vetülete, formája, ami a vallástudományos ismeretekre is építve annál lényegesen kevesebb ismeretet integrál magában. A valláskritika által gyakorolt érthetőség egyrészről természetesen felvállaltan a tudományos igényesség rovására megy - másrészről az érhetőségénél fogva az átlagemberhez közelebb víve a tárgyát, hamarabb kerül "frontvonalra", vitahelyzetbe. A vallástudomány és valláskritika viszonya - más megközelítésben - hasonlít az élvonalbeli természettudomány és a tudományos ismeretterjesztés kapcsolatára. És még egy nagyon fontos különbség: a valláskritika értékeli az általa tárgyalt vallásokat.
A vallástudomány - itt! - a vallási jelenségek [és időnként a teológia] leíró jellegű tudománya, illetve azon szaktudományok összessége, amelyek vallási jelenségekkel foglalkoznak [pl. vallásszociológia, valláslélektan, vallásfilozófia stb.]. A vallástudomány módszertana nem csupán az adott vallás hagyományába és teológiájába illeszkedő, hanem azon túl egyéb tudományos módszereket is integrál és használ a vallási jelenségek vizsgálatánál. [Például egy szent szöveg kiértékelésénél nem a vallásos szöveg vallási motívumai az elsődlegesek, hanem történettudományi és irodalomtudományi megközelítéséket is magában foglalhat.]
Célok és módszerek a 21. században
Miután elkülönítettük és többé-kevésbé elhelyeztük egy idő-ismeret dimenzióban a négy gondolatrendszer típust, most röviden szeretném kijelölni a valláskritika céljait, világnézeti hátterét és alapvető módszereit.
A valláskritika célja: a szekuláris társadalomban a vallásokról szóló párbeszéd segítése, erősítése, homloktérbe emelése. Emberként emberi közösségekben élünk, ezeknek természetes részei a vallások, amikről nem csak lehet, de kell is beszélni. Másodlagos cél, hogy a vallások és világnézetek párbeszéde során mindinkább minimalizáljuk a másik nem ismeretéből fakadó félelmeket, s ezzel egy békésebb, toleránsabb és - talán - boldogabb világ irányába mozduljunk el.
A valláskritikám világnézeti háttere: posztkeresztény. Két fontos elhatárolást tartok szükségesnek megjegyezni:
- nem ateista, hanem posztkeresztény - azaz nem a teista világnézettel szemben, hanem azon túl fogalmazza meg önmagát; és
- nem marxista, azaz a valláskritikának nem az a célja, hogy vélt vagy valós osztályharcot serkentsen.
A valláskritika módszere értelmezésem szerint:
- kritikai apparátus használata az egyes vallások és egy általánosabb, vallások egészére jellemző jelenségek leírásánál és értékelésénél. Ez nem a vallások kritizálása, hanem egy tudományos igényű módszertan alkalmazása.
- evolúciós paradigmán belül gondolkodó, azaz olyasfajta hierarchiák és következtetések elsődlegességét vallja, ami az egyszerűbb -> bonyolultabb/összetettebb irányába mutat a jelenségek általános leírásánál. [Természetesen vannak olyan történelmi helyzetek, amikor egy cizellált vallás egyszerűsödik, de ezek inkább kivételek, mintsem szabályok a jelenlegi mainstream vallásismereti tudásunk szerint.]
- megközelítésében történelmi, azaz a vallási jelenségek mind leírásában mind kiértékelésében fontos szerepet játszik az adott társadalmi helyzetnek a leírása, ami azonban nem marxista szemléletű;
- tudományos eredmények felhasználása a vallási jelenségek és vallásos kijelentések értékelésénél, világnézetének stb. vizsgálatánál. Ez természetszerűleg magában foglalja minden esetben a jelenlegi természettudományos ismeretekkel való szembesítést, valamint a vallástudomány eredményeinek a felhasználását, de mind a kettőnél csak használatról van szó, nem primer vallástudományi vagy természettudományi kutatásról;
- értékel, véleményt alkot - azaz nem csak leírja az adott vallási jelenséget, nem csupán összehasonlítja azokat. Ebben a funkciójában azonban sem a vallás, sem a teológia eljárását nem alkalmazza, azaz nem normatíva, hanem ajánlás, vélemény, egyéni olvasat, amelyet megfontolásra érdemesnek/érdekesnek tart.
Az általam művelt posztkeresztény valláskritika elsődleges megjelenési formája természetesen ez az oldal. Ezen túl - igény, kedv és erő szerint - lehet ezt ismeretterjesztő előadások, párbeszédes viták, kiscsoportos beszélgetések formájában is gyakorolni.