A vallás - mint emberi jelenség - megközelítésének számos útja lehetséges. Ezek közül az egyik a vallást mint az emberi evolúció termékét tekinti és értelmezi. Ez azt jelenti, hogy a vallási jelenségek megfigyelésénél és értelmezésénél a fókuszpontban az a kérdés áll, hogy milyen evolúciós előnyt jelent ez az emberi faj fennmaradása és az egyed túlélése, jóléte szempontjából.
A vallás - John Bowker hasonlatát kölcsönözve - olyasmi, mint az ember bőre ami a génreplikáció folyamatának elsődleges, természetes védelmi gyűrűje. A vallás tehát egy "második védelmi gyűrű", aminek a fennmaradását épp az segíti elő, hogy az ember mint faj és mint egyed fennmaradását segíti elő. Ha nem így lenne, akkor a vallások már régen eltűntek volna a történelem süllyesztőjében. Amikor tehát a vallások megfigyelésébe, leírásába és értelmezésébe kezdünk, az evolúciós paradigmán belül természetszerűleg úgy tekintünk rá, mint a társadalmi evolúció természetes segítője, sőt a biológiai alapjelenségek védelmezője.
A vallás mint iránytű
A vallás valamiféle viszonyrendszert alkot az ember számára, hogy megkönnyítse az eligazodást. Eliade már nagyon korán leírta a szent és a profán kettősségének jelenségét a vallásos [nála: archaikus] ember életében. Nem céltalanul bolyongunk a világban: a minket körbe vevő világot a szent szférája tagolja el a "túli" világtól, a profántól, ahol nincs rend, ahol veszélyekkel kéne szembenéznünk. [A tabuk általában a szent dolgok profanizálásától és a profán területre tévedéstől védenek.] Ugyanígy az időnket is megszenteli a vallás, cselekedeteink idődimenziója nem értelmetlenül, hanem nagyon is jól meghatározott keretek között folyik le. Maguk a cselekmények, amiket végrehajtunk, ismétlések, a korábban már megismert szent cselekedetek utánzásai, sőt megvalósításai ebben a világban; azaz a vallásos ember a legalapvetőbb tevékenysége során is szent cselekedetet hajt végre azáltal, hogy ezt a szentre fókuszálva teszi meg.
A vallás azzal, hogy leszabályozza, tulajdonképpen védi a legalapvetőbb emberi cselekedeteinket is. Az étkezés szakrális eseménnyé válik, részvétel valamiféle isteni lakomán - általában közösségi eseményként. Evolúciós szempontból a szakralizált étkezés védi a szűkös erőforrásokat és megerősíti a társadalmi berendezkedést az étkezés lefolyása és az alatta zajló kommunikáció segítségével.
Az emberi szexualitás vallásos kontrollja is a túlélést szolgálja. A szexualitás nem két ember magánügye a társadalomban, hanem a társadalomba beágyazott módon valósul meg. Éppen ezért tabuk alá helyezhet bizonyos időszakokat [pl. menstruáció], megszabhatja a szexuális élet kereteit [pl. a házasság]. A szexuális élet természetes velejárójaként megszülető utódok szempontja szerint pedig a család is általában meglehetősen komoly védelem alatt áll a vallásos szemléletben.
A vallás mint iránytű azonban nem olyan értelemben van "huzalozva" az emberi életében, mint más biológiai tevékenységek [akár a korábban említett étkezés és szexualitás]. A vallás hordozója az emberi társadalom: az emberi evolúció sajátos termékeként adódik tovább generációról generációra az öröksége. És mint minden másolási folyamatban, ebben a folyamatban is előfordulnak "másolási" hibák, ami maguknak a konkrét vallásoknak és vallási hagyományoknak az evolválódását is lehetővé teszik.
A vallást a korábbi generációktól kapjuk - mint kulturális replikátort - amit a következő generációra örökítünk át.
A vallás kihívása a szekuláris világban
A mai modern szekuláris világban sokszor - teljesen megalapozottan! - furán tekintünk a vallásra. Nem értjük, illetve félreértjük annak mozgatórugóit. A probléma gyökere az, hogy a vallás egy modern szekuláris világban kihívást jelent - ahogyan a vallás számára is kihívást jelent a modern szekuláris társadalom. Ennek egyrészről az az oka, hogy a vallás általában komplex világnézetet közöl, ami szeretné úgy bemutatni a világ egészét - és ezen belül is a társadalmat -, mint a saját rendszerének integráns részét. E nézőpont szerint a társadalom jelenleg megvalósult módja csupán részhalmaza a vallás által feltárt teljes igazsághoz képest. A szekuláris társadalom történelme folyamán integrálta azokat az - evolúciós szempontból szemlélve is! - értékeket, amikre alapozza önmaga létét. Szemlélete inkább "minimalista": minden embernek legalább ennyi jár. A vallásra mint esetlegesen választható rendszerre tekint, a vallás világszemléletének elfogadását elsősorban az egyén szabadságára bízza. Ezzel a világra, mint egészre úgy tekint, mint választható utak sokaságára, amiben a vallás konkrét vallásokban megfogalmazott tantételei semmiféle kizárólagosságot nem hordozhatnak.
A szekularizált társadalom a korábban szakralizált emberi tevékenységeket profanizálja. Az étkezés nem szentségi esemény, hanem biológiai szükséglet. Az élelemforrások kihasználása bevallottan a maximumra törekszik. [Nem csak profitszerzési szempontból, hanem a rendelkezésre álló erőforrások kiaknázása tekintetében is.] Az étkezési tabuk össztársadalmi szinten ledőltek. A vágyott cél az éhínség megszüntetése különféle technológiai eszközök bevetése révén. Ezzel azonban a vallás szerepét veszi át, hiszen a vallás szakralizált környezete nélkül biztosítja a táplálékhoz jutást az emberi egyedek és a faj egésze számára.
Hasonló módon az emberi szexualitás is deszakralizálódott. A fogamzás megértésével, a születésszabályozási technológiák mind magasabb szintű megvalósításával vált lehetővé az, hogy a szexus a fajfenntartás mellett örömforrássá is váljon széles néprétegek számára. A család, mint társadalmi alapegység segítése szekuláris technikákkal valósul meg [pl. adókedvezmény], nincs tehát a faj fenntartása és az egyén boldogulása szempontjából szükség azokra a vallásos keretekre, amik nélkül korábban szinte elképzelhetetlennek tartották volna a normális emberi életet.
E két példa szerintem elég jól szemlélteti, hogy a szekuláris társadalom és a vallás eltérő szempontjai és eltérő megoldási módszerei kihívást jelentenek. Kérdés az, ha a szekuláris társadalmi szemlélet alapvetően átveszi az evolúciósan fontos stratégiai pontokat az életünkben, akkor mi szükség van még a vallásra?
A kérdésre talán több jó [legalábbis jónak tűnő] válasz adható. Az egyik, s véleményem szerint a legfontosabb válasz az az, hogy a szekuláris társadalom által kidolgozott tudományos világkép magyarázata nehezen érthető az átlagember számára. A vallásos ember számára a tudományos alap "célválasztó" lehetősége alapvetően "céltalanság". [Ha én határozom meg a céljaimat - így a vallásos gondolat -, akkor tulajdonképpen céltalan vagyok, nincs "magasabb rendű" életcélom.]
Egy másik válasz szerint az emberi alapértékként kikiáltott választási szabadságba bele kell hogy férjen hosszú távon is a vallás választása azzal a megszorítással, hogy csak akkor, ha hosszú távú evolúciós szempontból hasznos. A faj fenntartása szempontjából a vallás által "túlszabályozott" szexus is megfelelő még akkor is, ha az egyén számára ez nem biztos, hogy a legjobb "fitneszt" biztosítja. [Hozzá kell tennem azt is, hogy a vallásos gondolatban a szakralizált, tabuktól terhes szexualitás jelenti a legjobb fitneszt, így az egyén nem kárként, hanem előnyként éli meg ezeket a szabályokat.] Szekuláris társadalmi szempont szerint az lenne káros, ha épp az alapelvet, a választási szabadságot kéne feladni azzal, hogy kötelezővé tesszük bármelyik konkrét vallás irányelveit.
Véleményem szerint ezzel a fenti megszorítással a vallásokra a modern szekuláris társadalomnak szüksége van. Épp azért, mert - a túlélés szempontjából is - értékeket képviselnek.
Kapcsolódó cikkek: