Az ortodox Szent Hagyomány lényegében az az örökség, amit az apostolok (Jézus Krisztus által elhívott, közvetlen tanítványai) átvettek Jézus Krisztustól, és mind a mai napig megőrizték örökségként az Ortodox Egyház számára és az emberiség üdvére.
Elhatárolások
Mivel a hagyomány kifejezés többértelmű, ezért a félreértések elkerülése végett szükségesnek látunk néhány elhatárolást, hogy mi nem ortodox Szent Hagyomány. Az ortodox Szent Hagyomány:
- Nem azonos a valláson kívüli hagyományokkal, így - bár találunk az ortodoxiában néphagyományi elemeket - ez nem néphagyomány.
- Nem azonos az emberiség kereszténységen kívüli vallások tradícióival (pl. buddhizmus, hinduizmus, taoizmus, iszlám stb.) sem. Ebben az értelemben tehát nem azonos a tradicionalizmus metafizikai abszolútumával - más néven Primordiális Tradíciójával (Őshagyományával) sem.
- Nem azonos a kereszténységen belüli más irányzatok hagyományával vagy hagyományfelfogásával sem, így
- a katolicizmus Szent Hagyományával, ami a Szentíráson kívüli, apostoloktól átvett Szent Hagyományt feltételez, amit a mindenkori Tanítóhivatal (mostani neve: Hittani Kongregáció) használ fel a Biblia értelmezéséhez;
- a klasszikus protestantizmus hagyományszemléletével, amely elfogadja ugyan a szóbeli hagyomány létét és az első évezred egyházatyáinak írásait, de nem hitelvi kérdésekben; és
- a neoprotestantizmus hagyományszemléletével, amely teljes mértékben elutasít bármiféle Biblián kívüli forrást.
Mi az ortodox Szent Hagyomány?
Az ortodox kereszténység a Szent Hagyományra úgy tekint, mint örökségre, amit az apostolok kaptak meg Jézus Krisztustól, és amit az Ortodox Egyháznak tovább kell vinnie és adnia az emberi történelem során. Az ortodox kereszténység szemléletétől idegen a csak a Bibliára alapozó szemlélet, hiszen az Újszövetség első leveleinek megszületése előtt (kb. Kr. u. 49?) is létezett az Egyház és létezett annak vallásgyakorlata az apostoli útmutatások szerint (vö. pl. az Apostolok Cselekedeteinek leírásával). Éppen ezért az ortodox kereszténység a Szent Hagyományt a lehető legszélesebb módon értelmezi, és az apostolok örökségét az idők során egyre jobban és jobban kibontja.
Az ortodox Szent Hagyományt valahogy így rajzolhatnánk le:
Az ortodox Szent Hagyomány tehát sokkal több mindent magába foglal, mint más, kereszténységen belüli hagyományszemléletek Szent Hagyománya. Így a Szent Hagyomány része:
- A Szentírás. Ez elsődlegesen az ókorban görögre lefordított Ószövetséget (Szeptuaginta, LXX) és a természetszerűen görög nyelvű Újszövetség könyveinek összességét jelöli.
- Az Egyetemes Zsinatok - ortodox értelmezés szerint az első hét Egyetemes Zsinat dogmatikai tanítása, ami tisztázza az egyetemes tant.
- A Hitvallás. Ez az ún. nikaia-konstantinápolyi hitvallás.
- Az egyházatyák írásai. (Az egyházatyák azok az első évezredben alkotó egyházi személyek, akik megőrizték az Egyház ortodox hitét.)
- A liturgiák. Ezek az egyházi gyakorlatban használt Szent Liturgiákat, istentiszteleteket és imaórákat jelentik, azok szövegeivel és énekeivel együtt. (Tulajdonképpen a templomi cselekményben megjelenő teológiáról van itt szó.)
- Az egyházi életet szabályozó jogrendszer, a kánonjog.
- Az ikonok. Bizonyos mértékig ide tartozik az egész egyházi művészet, építészet, zene is.
Az ortodox Szent Hagyományban található részek "jogerőssége" nem azonos. Ha egy vitás kérdést tárgyalnak, akkor a kérdés megválaszolása szempontjából az ábrán balról jobbra haladva keresik meg a választ a Szent Hagyományban. Először tehát a Szentírásban (azon belül is értelemszerűen az evangéliumokban és az apostoli iratokban). Ha ott nem találnak megoldást, mert az adott kérdésről a Biblia nem ír, akkor az Egyetemes Zsinatokhoz fordulnak, stb. Érthető, hogy a legkisebb jogalapja az ikonok és az egyházművészet értelmezésének van, tehát egy abból származó kétesebb értelmezés nem írhatja felül pl. egy egyértelműbb forrást, pl. a Hitvallást.
Megítélésünk szerint az ortodox Szent Hagyománnyal azért kell az ortodoxiával ismerkedve azonnal így, "felülnézetből" találkoznunk, mert ebből lesz láthatóvá az ortodox kereszténységnek az a mindent átfogó szemlélete, ami sokszor idegen a nyugati megközelítéstől. Ha tehát el kívánunk mélyedni az ortodoxiában, jó szem előtt tartani azt a tényt, hogy a nyugati kereszténység - pláne a nyugati szekuláris - nézőpont egészen más. S talán a szemléletmód különbségét abból a szempontból is érdemes átgondolni, hogy az Ortodox Egyház Szent Hagyománya a maga teljes, kibontott formájában értelemszerűen nem azonos az első század apostoli hagyományával. Hiszen - az ortodox önértelmezés szerint - az újabb és újabb történelmi helyzetekben és teológiai kérdésekben önmagával azonos módon terebélyesedett fává az apostoli hagyomány eredeti magja.
Felhasznált irodalom:
- Ware, Timothy: The Orthodox Church, Penguin Books, London, 1997.