"El kell mondanom magamról, hogy századom gyermeke vagyok, a hitetlenség és kételkedés szülötte mindmáig, sőt (tudom) egészen koporsóm lezártáig. Iszonyú kínokkal járt és jár bennem a hitnek ez a szomjúhozása, amely annál erősebb a lelkemben, minél több ellenvetésem van. És mégis; az Isten olykor küld nekem egy-egy percet, amelyekben teljesen nyugodt vagyok; ezekben a percekben szeretek, és úgy érzem, hogy mások is szeretnek; ezekben a percekben állítottam össze magamban a hit szimbólumát, amelyben számomra minden világos és szent. Ez a szimbólum igen egyszerű: hinni kell abban, hogy nincs semmi, ami Krisztusnál szebb, mélyebb, rokonszenvesebb, ésszerűbb, hősiesebb és tökéletesebb lenne. És nemcsak hogy nincs, de féltékeny szeretettel mondom magamnak, hogy nem is lehet. Mi több: ha valaki bizonyítaná, hogy Krisztus nem tartozik az igazsághoz, és valóban úgy lenne, hogy az igazság Krisztuson kívül van, én akkor is inkább Krisztussal maradnék, mintsem az igazsággal." (Dosztojevszkij levele Fonvizinának, idézi Bakcsi György: Dosztojevszkij, Gondolat, Budapest, 1970, 212-213. o.)
"Sokan gondolják, hogy elegendő, ha hiszünk a krisztusi erkölcsben, és már keresztények vagyunk. De nem a krisztusi erkölcs, nem a krisztusi tanítás menti meg a világot, hanem az abba vetett hit, hogy testté vált az Ige. Ez a hit nem csupán a krisztusi tanítás magasabbrendűségének értelmi elismerése, hanem közvetlen vonzódás is hozzá. Éppen abban kell hinni, hogy az emberiség legvégső eszméje a testté vált Szó, a megtestesült Isten." (Az Ördögök c. regényének jegyzeteiben, idézi Bakcsi i.m., 213-214. o.)